Clinton szerint jó úton halad a kolumbiai békefolyamat

Hillary Clinton, az USA volt külügyminisztere egy interjúban pozitívan értékelte Juan Manuel Santos kolumbiai elnök erőfeszítéseit és elszántságát a FARC (Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői) vezetőivel folytatott béketárgyalások során, aminek köszönhetően egyre nagyobb az esély fegyveres konfliktus végleges lezárására  – tudósított az Infolatam.

A két félnek az elmúlt hónapban sikerült megegyeznie a békefolyamat egyik legkényesebb kérdését illetően: az igazságszolgáltatás ügyében. Ezt követően pedig abban is megállapodtak, hogy a végső békszerződés aláírására legkésőbb jövő év márciusában fog sor kerülni.

Az egykori first lady – aki a Demokrata Párt színeiben ismét indul az amerikai elnökválasztáson – szerint a békeszerződés aláírása óriási előrelépést jelent majd a latin-amerikai ország számára. Clinton azt is helyeselte, hogy Santos elnök a helyzet békés megoldása mellett döntött a fegyveres beavatkozással szemben. Ezzel együtt figyelmeztetett, hogy a FARC-nak hajlandónak kell lennie a fegyverek tényleges letételére, valamint arra, hogy Kolumbia gazdasági és politikai rendszerének részévé váljon.

Az interjú során a politikus Venezueláról is beszélt, és míg szomszédja esetében előrelépésről, addig ennek esetében visszalépésről és a demokrácia aláásásáról beszélt, amit elsősorban az utóbbi évek politikai vezetőinek, Hugo Cháveznek és Nicolás Maduronak tulajdonított. Éppen ezért egy regionális szinten támogatott, békés, demokratikus átmenet szükségességét hangsúlyozta Venezuelával kapcsolatban.

Deák Alexandra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »