Egyelőre nincs szükség a horvát-szerb határ újbóli lezárására

Egyelőre nincs szükség arra, hogy Horvátország a migránsválság miatt újra lezárja a horvát-szerb határt, mert minden simán megy – közölte Ante Kotromanović horvát védelmi miniszter vasárnap Opatovacon.

A védelmi miniszter Ranko Ostojić belügyminisztert váltotta fel néhány napra a migránsválsággal kapcsolatos műveletek horvát kormányzati irányítójaként a horvát-szerb határ mellett felállított opatovaci sátortáborban.

Kotromanović szerint annak ellenére sincs szükség a határok újbóli lezárására, hogy a szerb hatóságok továbbra sem irányítják Horgosra, azaz a magyar határ felé a menekülteket.

Kijelentette: reméli, hogy Szerbia megérti, ezeknek az embereknek segítségre van szükségük, mégpedig úgy, hogy a legrövidebb és a legegyszerűbb úton juttatják el őket Nyugat-Európába.

Arra a kérdésre, hogy Horvátország mit fog tenni, ha Szerbia továbbra sem küldi a menekülteket Horgos felé, Kotromanovic azt mondta: azt teszik, amit eddig is tettek. „Ez hosszabb, nehezebb és kíméletlenebb út ezeknek az embereknek, de mi felkészültek és szervezettek vagyunk, már azon is gondolkodunk, mit tegyünk, ha beköszönt a tél” – hangsúlyozta.

A miniszter elmondta, hogy megpróbálnak Szerbiával is olyan egyességre jutni, mint amilyen Magyarországgal már létezik, vagyis, hogy a szerb hatóságok olyan határátkelő felé irányítsák a migránsokat, amely a legelfogadhatóbb Horvátország számára. A tovarniki határátkelő körzetét említette a miniszter, mert annak vasúti összeköttetése van az ország több pontjával.

A tárcavezető utalt arra, hogy Szerbia és Horvátország között csillapodnia kell a kedélyeknek.

A leggyorsabban és a legjobban kell ellátnunk ezeket az embereket, akik között nők és gyerekek is vannak, és nem „pingpongozhatunk” velük – mondta. A miniszter ezzel arra utalt, hogy Szerbia az elmúlt napokban több illegális határátkelőre is szállította a migránsokat, nem csak a tovarnikira.

A horvát belügyminisztérium azzal is számol, hogy a magyar határzár és a hideg, esős napok közeledtével a Törökország, illetve Görögország felől érkező menekültek várhatóan „melegebb útvonalat” választanak, Albánián és Montenegrón keresztül fognak haladni. Emiatt a déli Dubrovnik-Neretva megyében már folynak az előkészületek a menekültek befogadására, naponta három-ötezer ember érkezésére számítanak. Ez ellen már élesen tiltakozott Nikola Dobroslavić, a megye elöljárója, aki levélben figyelmeztette Zoran Milanović miniszterelnököt, hogy ez káros hatással lesz az idegenforgalomra.

Hivatalos adatok szerint szeptember 16. óta vasárnap reggelig 73 ezer 500 migráns érkezett Horvátországba. Több mint 90 százalékuk Magyarország, a maradék Szlovénia felé hagyta el az országot.

Siniša Varga egészségügyi miniszter vasárnap újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a Horvátországba érkezett migránsok 10 százaléka kért orvosi ellátást.

„6600 orvosi beavatkozást végeztünk, 138 esetben kórházba ellátásra is szükség volt. Jelenleg huszonhárman tartózkodnak még mindig kórházban, főleg terhes nők” – mondta a miniszter.

A horvát hatóságok a Szerbia felől érkező migránsáradat miatt múlt pénteken lezártak a horvát-szerb határon fekvő nyolc átkelő közül hetet, hétfőn pedig a Zágrábot Belgráddal összekötő autópályán fekvő bajakovói átkelőhelyet, a két kország közötti legforgalmasabb határátkelőt is lezárták a Szerbiából érkező kamionforgalom előtt, a romlandó árukat szállító kamionok kivételével.

Szerbia szerda éjfélig adott határidőt Horvátországnak a súlyos gazdasági károkat okozó határzár feloldására, az ultimátum lejárta után pedig válaszul megtiltotta a Horvátországban regisztrált, illetve horvát árut szállító teherautók és áruk belépését a területére.

Viszontválaszként a horvát hatóságok egyetlen Szerbiában regisztrált gépjárművet sem engedtek be Horvátországba Szerbia felől, és egy ideig a szerb útlevéllel rendelkező emberek sem léphettek be. A horvát hatóságok csütörtökön megnyitották az alsóbbrendű tovarniki átkelőt, de csak a személyforgalom előtt. A szerb rendszámtáblájú teherautókat itt sem engedték át. A vita éles diplomáciai feszültséget okozott a két ország között, a szerb-horvát viszony a héten a délszáv háború (1991-1995) óta nem látott mélypontra süllyedt. Horvátország pénteken végül korlátozások nélkül megnyitotta a bajakovói és a tovarniki átkelőt.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »