Irán nem tárgyal az Egyesült Államokkal Irak ügyében

Khamenei ajatollah szeptember eleji kijelentései egyelőre a gyakorlatban is valósnak bizonyulnak: a nukleáris programot érintő ügyeken kívül Irán nem hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal. Ezt erősíti az is, hogy Irak ügyében is – ahol fennállnak közös érdekek a felek között – elutasította Teherán az amerikai „közeledést.”

Az IRNA iráni állami hírügynökség iraki forrásokra hivatkozva jelentette, hogy magas rangú amerikai tisztségivselők, köztük az Egyesült Államok Irakba akkreditált nagykövete is többször találkozót kezdeményezett az Iszlám Köztársaság iraki nagykövetével, illetve más iráni külügyi tisztségviselőkkel. 

„Tudomásom szerint az amerikaiak számos prominens iraki személyt felkértek arra, hogy közvetítsenek annak érdekében, hogy tárgyalások kezdődhessenek a két fél között”, mondta egy, a neve elhallgatását kérő iraki tisztségviselő az IRNA-nak. 

Az Iráni Iszlám Köztársaság azonban elutasította az amerikai kérést, amely mögött Teherán szerint az Egyesült Államok Irak belső ügyeibe való beavatkozásának szándéka áll. 

Az iraki forrás az IRNA-nak továbbá elmondta, hogy az amerikai lépés oka feltételezhetően Irán diplomáciai kezdeményező szerepe Irakban és az egész közel-keleti régióban, hozzátéve, hogy amerikai diplomaták is elismerik, hogy az Iszlám Köztársaság az elmúlt hónapokban rendkívül aktív diplomáciát folytat. 

Hassan Danaei-Far, Irán Irakba akkreditált nagykövete elmondta, hogy Teherán iraki diplomáciai képviselői gyakran tárgyalnak Irakban tartózkodó külföldi diplomatákkal, ugyanakkor hozzátette: „mi alapvetően nem bízunk az amerikaiakban, és jelenleg semmi szükségét nem látjuk annak, hogy párbeszédet folytassunk velük.”

Érdemes felidézni, hogy Khamenei ajatollah, Irán Legfőbb Vezetője egy szeptember 9-i beszédében kijelentette, hogy az Iszlám Köztársaság „nem tárgyalt és nem is fog tárgyalni az Egyesült Államokkal a nukleáris megállapodáson kívüli egyéb ügyekben.” Khamenei hozzátette, hogy Washington nem rejti véka alá ellenséges érzelmeit Iránnal szemben, és „míg egyikük mosolyog, addig egy másik Irán ellen irányuló törvényt ír.”

Káply Mátyás

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »