Menekültkvóták: brüsszeli igen, pozsonyi nem

Elutasította a kötelező menekültkvótákat mai tárgyalási napján a szlovák törvényhozás. A vita a menekültügyről 13 órán át tartott. A jelenlevő 119 képviselőből 115 támogatta a javaslatot, jelentette az Új Szó.

A képviselők szerint a menekültek kötelező kvóta szerinti elosztása nem rendszerszerű megoldás, az emberek szabad mozgásának megakadályozása alapjaiban ássa alá a schengeni rendszert. A parlament élesen elítélte a migráció témájának rasszista, idegengyűlölő felhangokkal történő kihasználását. Az elfogadott nyilatkozatban deklarálták, Szlovákia, kész segíteni a menekültválság megoldásában, ám csak önkéntes alapokon. A képviselők nem fogadták el František Šebej, a Híd parlamenti képviselőjének kiegészítését az állásfoglaláshoz, amely szerint a kormánynak és az érintett intézményeknek objektíven kell informálni a lakosságot a menekültüggyel kapcsolatos helyzetről. A szlovák törvényhozás felszólította az Európai Unió intézményeit, dolgozzanak ki komplex megoldást a helyzet kezelésére. A szlovák törvényhozás állásfoglalásának azonban vajmi kevés foganatja lesz.  Csütörtökön az Eurpai Parlament megszavazta azt a javaslatot, amely arról szól, hogy a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól – a korábbi, 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül – az elkövetkező két év során 120 ezer menekültet vállaljon át, tagállamonként meghatározott kvóta szerint a többi uniós tagállam.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »