Először szólalt meg vádlottként a román miniszterelnök

Egész nap hallgatott, este pedig csak közvetetten reagált a miniszterelnök arra a hírre, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtökön vádat emelt ellene. Ezt is Facebookon tette.

Victor Ponta bejegyzésében úgy fogalmazott: adottak a lehetőségek arra, hogy Románia három éven belül lekörözzön gazdasági téren több európai államot, ennek ellenére az országot egy olyan ügyész „kényszerképzetei” foglalkoztatják, aki teljesen szakmaiatlan és törtető módon valótlanságokat ötöl ki tíz évvel ezelőtti eseményekről.

Victor Ponta miniszterelnököt többrendbeli okirathamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állítják bíróság elé. Ugyanebben a dossziéban vádat emeltek Dan Șova szenátor, volt miniszter, illetve további két személye ellen is.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »