Nem lesznek egyhamar szír menekültek Szlovákiában

A szlovák kormány júniusban tett ígéretet arra Brüsszelnek, hogy befogad száz plusz száz szíriai keresztény menekültet. A menekültek azóta sem jöttek, igaz, ez nagyrészt az uniós bürokrácia hibája.

Gyors cselekvés helyett halasztgatás. Májusban, amikor az Európai Bizottság (EB) bemutatta első menekültkvótaterveit, az akut helyzettel magyarázták a lépést. A tagállamok többsége leszavazta a kötelező kvótákat, cserébe önkéntes alapon osztottak el több mint 20 ezer menekültet.

Miközben az EB új kvótatervezete miatt újból beindult a politikai csatározás, a korábbi önkéntes vállalást mintha mindenki elfelejtette volna. Ficóék akkor száz plusz száz szíriai menedékkérő hazai elhelyezését vállalták, ám ezek azóta sem jöttek meg. S egyhamar nem is fognak – tudtuk meg a belügyminisztériumtól. Száz személyt olasz vagy görög menekülttáborokból kellett volna átvállalnunk, másik százat pedig a Közel-Keletről. „Mindkét program kétéves. Tehát minden tagállamnak két éve van arra, hogy teljesítse vállalását” – írta a belügy sajtóosztálya. Úgy tűnik, nem is a kormány késlelteti a folyamatokat – neki legfeljebb csak megfelel –, még uniós szinten sem születtek meg a technikai jellegű döntések.„Az implementációs folyamat előkészületi fázisban van, ezért nem tudjuk megsaccolni, mikor érkezhetnek Szlovákiába” – írta lapunknak a belügyminisztérium. Úgy tűnik, a 20 ezer menekült „elveszik” az uniós szervek (Frontex, Interpol stb.), valamint a tagállamok közti egyeztetések folyamatában. Olyannyira, hogy eddig egyetlen uniós tagállam sem tudta teljesíteni júniusi vállalását. Közben pedig újabb kvótákról dúl a vita. A belügyminisztérium nem kívánta megmondani, melyik hazai táborba vagy befogadóállomásra küldenék a menekülteket, arra hivatkozva, hogy ennél fontosabb dolgok sem dőltek még el. A belügyi tárca úgy tudja, a menedékkérők esetében már nem lesz külön elbírálási folyamat, eleve olyan személyeket fogunk átvenni, akik menekültstátuszt kapnak. „Ezért feltételezhető, hogy tartós lesz az itt-tartózkodásuk” – írta a minisztérium. A kormány eredeti tervei alapján egyébként szíriai keresztényekről lett volna szó – a háború előtt 17 milliós ország 10%-a keresztény –, ám időközben ez is megváltozott. Ivan Netík, a belügy szóvivője már másfél hete is arról beszélt az osztrák Die Pressének, hogy nem lesz probléma, ha muzulmánok is lesznek közöttük, a héten pedig Miroslav Lajčák külügyminiszter is azt mondta: nem feltétel, hogy keresztények legyenek. Amikor a napokban Robert Fico kormányfő erre vonatkozó kérdést kapott, érdemi választ nem tudott rá adni.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »