A német külügyminiszter előrelépést lát az ukrán helyzet megoldásában

Előrelépésről számolt be a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására született minszki megállapodás végrehajtása terén Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szombaton este Berlinben, francia, orosz és ukrán kollégájával tartott megbeszélést követően.

„Néhány dologban jelentős előrelépést értünk el” a megállapodás végrehajtása terén – mondta Steinmeier a négyoldalú találkozó után.

Steinmeier egyebek között kifejezte reményét, hogy a jövő héten a konfliktusban szemben álló felek konkrét megállapodást tudnak aláírni a fegyverzet kivonásáról. A külügyminiszterek emellett egyetértettek abban, hogy megkezdődhet a taposóaknák eltávolítása.

Steinmeier értékelése szerint szeptember kezdete óta „jelentősen javult a helyzet”. „Most minden azon múlik, hogy sikerül-e megerősíteni és kiterjeszteni ezt a fegyvernyugvást” – mondta.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »