Újra az IMF segítségét kéri Románia

Románia tárgyalni akar a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás megkötéséről – közölte Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.

A miniszter a Bloombergnek nyilatkozva jelentette ki, hogy a bukaresti kormány 2016-ban újabb hitelmegállapodást köthet az IMF-el, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal.

Kifejtette, hogy Románia meg tud állni a saját lábán, nincs szüksége hitelre, de jó lenne, ha rendelkezne egy rugalmas hitelmegállapodással, ami megvédhetné a nemzetközi pénzpiacok lehetséges ingadozásaitól. „Jelenleg Románia nagyon olcsón tudja finanszírozni a piacokról működését, de sose lehet tudni” – mondta a pénzügyminiszter.

Eugen Teodorovici előtt a fő kormányzó erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea is kijelentette  korábban, hogy a felhatalmazták a kormányt, tárgyaljon a nemzetközi hitelezőkkel egy újabb hitelmegállapodásról.

Romániának ebben a hónapban jár le a 2009 óta sorozatban harmadik hitelmegállapodása. A legutóbbi, 4 milliárd euró értékűt 2013-ban kötötte meg az IMF-el és az uniós végrehajtó szervvel.

Tavaly június óta az IMF és az Európai Bizottság nem bocsátott Románia rendelkezésére újabb hitelrészleteket, mert nézeteltérés támadt a bukaresti kormány és a nemzetközi hitelezők között, akik nem értettek egyet a kormány adócsökkentési és béremelési politikájával, amit a román parlament által csütörtökön megszavazott adótörvény részben tartalmaz. A parlament időközben átütemezte az adócsökkentési intézkedések egy részét, és 2017-re, illetve 2018-ra halasztotta azokat.

Bukarestnek most nincs szüksége hitelre, hiszen a legutóbbi 4 milliárd eurós keretéből sem használt fel pénzt, mint ahogy az azelőtti, szintén elővigyázatossági  típusú megállapodásból sem.

Románia 2009 és 2011 között szorult segítségre, amikor csaknem 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodást zárt le. A román kormány tagjai korábban elutasították egy újabb megállapodás megkötésének gondolatát, amivel nem értett egyet a román nemzeti bank kormányzója, aki többször szorgalmazta újabb egyezség tető alá hozását.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »