A földrengéstől kell leginkább félnie Svájcnak

A földrengések jelentik a legnagyobb természeti kockázatot Svájcban – figyelmeztet a zürichi műszaki egyetemen (ETH Zürich) működő Svájci Szeizmológiai Szolgálat (SED), amely szerint az országban rendszeresek a mérsékelt földrengések, ugyanakkor „bárhol és bármikor bekövetkezhet egy erős, akár katasztrofális következményekkel járó rengés is”.

A tízévnyi munka eredményeként elkészült szeizmikusveszély-meghatározó modell – amely a szolgálat immár elavult 2004-es verziójának utódja – jelentősen javítja a földrengésekre és azok veszélyességi fokára vonatkozó előrejelzéseket az ország egészére kiterjedően. Svájcban évente mintegy 500 földrengést jegyeznek fel.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »