Görögország sem tud mit kezdeni a menekültekkel

Görögország infrastruktúrája nem tud megbirkózni a háború sújtotta Szíriából és Afganisztánból a partjaira érkező menekültek ezreivel – mondta pénteken Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök.

„Itt az ideje, hogy kiderüljön, az Európai Unió tényleg a szolidaritás közössége-e, vagy egy olyan unió, ahol mindenki megpróbálja védeni a saját határait” – vélekedett Ciprasz az állami televíziónak nyilatkozva. „Óriási gondokkal kell szembenéznünk, és ezért kértünk korábban segítséget Brüsszeltől” – tette hozzá.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) korábban arra szólította fel a dél-európai országot, hogy vessen véget a szigetein uralkodó „totális káosznak”. Ezekre a szigetekre több ezer menekült érkezett az elmúlt hónapokban.

Vincent Cochetel, a UNHCR európai igazgatója Leszbosz, Kósz és Híosz görög szigeteken tett látogatása során azt mondta, hogy az EU tagállamainak többet kellene tenniük Görögország tehermentesítése érdekében.

A főbiztosság csütörtökön közzétett adatai szerint az idei év első felében közel 225 ezer illegális bevándorló és menekült érkezett Európába a Földközi-tengeren keresztül, és közülük 124 ezren Görögországban, azon belül pedig elsősorban Leszbosz, Kósz, Híosz, Számosz és Lérosz szigetén értek partot.

A dél-európai országot az összeomlás szélén álló gazdasága ugyancsak hátráltatja a háború és a szegénység elől menekülő tömegek megfelelő ellátásában. A napokban kezdődhetnek meg a tárgyalások a nemzetközi hitelezőkkel, vagyis az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében indítandó új, 85 milliárd eurós görög mentőcsomagról.

Az EU-tagállamok belügyminisztereinek júniusi találkozóján a résztvevők elvetették azt az európai bizottsági javaslatot, hogy az egyes uniós országok kötelező kvóta alapján vegyenek át menekülteket Olaszországtól és Görögországtól, illetve fogadjanak be az EU-n kívülről olyan szíriaiakat és eritreaiakat, akik jogszerű menedékkérőknek minősülnek. Önkéntes alapon azonban a tagországok jelentős része segítséget ígért a migránsok tömegével küzdőknek.

Kitekintő / MTI

Friss hírek