A közigazgatásban dolgozók 20 százalékának mennie kell Romániában

A közigazgatásban dolgozók körülbelül 20 százaléka nem felel meg az elvárásoknak, így nekik menniük kell – nyilatkozta Eugen Teodorovici a Digi24 hírtelevíziónak. A pénzügyminiszter elismerte, hogy Romániában a közszféra ma nem hatékony és mesterségesen felduzzasztott.

Elmondta, ő maga 1991 óta dolgozik a közszférában és jól ismeri, mi folyik ott. Hozzátette, többen valóban feláldozzák a családjukat, szabadidejüket a munkájukért, 10-12 órát dolgoznak, ha kell.

De vannak olyanok is, akik le sem dolgozzák a napi 8 órát, és nem megoldják, hanem csak halmozzák a feladatokat. Nekik menniük kell – mondta Eugen Teodorovici.

Hozzátette, egy átfogó reformhoz tiszta és világos politikai döntésre van szükség. A politikai döntést egy felmérésnek kellene követnie, meg kellene nézni, kik terhelik a rendszert. Túl sokan akarják felügyelni ezt az országot, többen, mint ahányan dolgoznak is – magyarázta a pénzügyminiszter. A gond pedig az, hogy akik kontrollálnak, sokkal nagyobb a fizetésük, mint akik ténylegesen dolgoznak – jegyezte meg.

A minisztert annak kapcsán kérdezte a hírtelevízió, hogy a kormány több béremelést is bejelentett az utóbbi időben. Legutóbb például arról döntött, hogy 12 százalékkal növeli a közigazgatásban dolgozó köztisztviselők bérét, amennyiben az önkormányzatoknak lehetőségük van a helyi költségvetésből eleget tenniük ezeknek az igényeknek.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek