Lélegzethez juthat a MOL Horvátországban

Hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet a horvát alkotmánybíróság – jelentette pénteken a Jutarnji List című zágrábi napilap.

Az újság nem hivatalos értesülései szerint – amelyekben két független forrásra hivatkoztak – a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte azt a jogerős ítéletet, amely nyolc év és hat hónapnyi letöltendő szabadságvesztést szabott ki Ivo Sanaderre a Hypo Bank- és az INA-Mol-ügyek egyesített perében.

A Jutarnji List információi szerint az alkotmánybíróság keddi ülésén hozott döntést az ítélet hatályon kívül helyezéséről. Azt egyelőre nem lehet tudni – írta az újság -, hogy a testületben egyhangú döntés született-e, mik voltak a hatályon kívül helyezés indokai, és milyen konkrét következményekre lehet számítani, az viszont biztos, hogy Ivo Sanader perét ebben az ügyben meg kell ismételni. Az alkotmánybíróság döntésétől függetlenül Sanader nem hagyhatja el a börtönt, mert egy másik ügyben vizsgálati fogságba helyezték.

A horvát sajtó májusban közölte, hogy a volt horvát miniszterelnök eljárási hibák miatt alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért. A Nacional című horvát hetilap akkor azt „jövendölte”, az alkotmánybírák úgy határoznak majd, hogy a volt miniszterelnök elleni eljárásokat meg kell ismételni, ami újabb belpolitikai feszültségeket okozhat.

A jobbközép politikai irányultságú volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly nyolc és fél évre enyhítette.

Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, s közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.

Kitekintő / MTI

Friss hírek