Mélyponton a brazil kormány népszerűsége

A gazdasági bajok és a Petrobras állami olajvállalatot övező korrupciós botrány közepette újabb mélypontra süllyedt Dilma Rousseff brazil elnök és kormánya népszerűsége egy friss felmérés szerint.

Az MDA közvélemény-kutató cég kedden közétett felmérése szerint a brazilok mindössze 8 százaléka elégedett Rousseff kormányának a munkájával, miközben 71 százalékuk csapnivalóan rossznak tartja kabinetje tevékenységét. Már a cég négy hónappal korábbi felmérésének adatai is lesújtóak voltak 11, illetve 65 százalékkal.

A most közölt felmérést július 12-16. között végezték 2002 ember megkérdezésével, a statisztikai hibahatár 2 százalék. Az MDA felmérése szerint Dilma Rousseff személyének a támogatottsága 15,5 százalék, viszont a megkérdezettek 62,8 százaléka véli úgy, hogy távoznia kellene tisztségéből. A baloldali brazil államfő fél éve kezdte el második elnöki mandátumát.

Brazília történetének egyik legnagyobb korrupciós botránya egyre nagyobb hullámokat ver, a közvélemény és az ügyészség figyelme a gazdasági élet legbefolyásosabb képviselőire és megvesztegetett politikusokra összpontosul. Az ügyészség szerint dollármilliárdokat sikkasztottak el a legnagyobb brazil vállalaton, a Petrobras állami olajcégen keresztül, kenőpénzzel szerzett megrendelésekkel és más módszerekkel. A korrupciós hálózat felfejtése hónapok óta folyik. A Petrobras korábbi igazgatóját, Paulo Roberto Costát 12 év szabadságvesztéssel sújtották.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »