Románia támogatása többletesélyt jelent Moldovának az európai integrációban

Románia a legőszintébb és legelkötelezettebb támogatója Moldova európai integrációjának, s ez olyan esélyt jelent Chisinaunak, amellyel Bukarest nem rendelkezett, amikor felvételét kérte az Európai Unióba – hangsúlyozta Klaus Johannis román államfő kedden, miután Nicolae Timofti moldovai elnökkel tárgyalt.

A két román nyelvű ország államfőjének megbeszélésére abból az alkalomból került sor, hogy Timoftit díszdoktorrá avatta a suceavai (Románia) Stefan cel Mare Egyetem.

Johannis üdvözölte, hogy a moldovai városok többségében – köztük a fővárosban is – az európai elkötelezettségű pártok jelöltjei győztek az önkormányzati választásokon. Ez azt bizonyítja, hogy Moldova európai integrációját nemcsak az EU, vagy Románia szorgalmazza, hanem a moldovai polgárok is – tette hozzá a román államfő.

A két elnök közös sajtótájékoztatóján Timofti kifejtette: Románia ma már Moldova legfontosabb kereskedelmi partnere, s a két ország közösen dolgozik azokon az infrastruktúra-fejlesztéseken, amelyek bekötik a Moldovai Köztársaságot az európai energetikai hálózatba. Megemlítette, hogy Románia Moldovára is kiterjesztette a SMURD rohammentő-szolgálat projektet. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy Bukarest ötezer ösztöndíjat biztosít a romániai egyetemeken tanuló moldovai hallgatóknak.

A két államfő jelezte, hogy a térség biztonsági kérdéseit és a – hivatalosan Moldovához tartozó – szakadár Dnyeszteren-túli terület helyzetét is áttekintették, de következtetéseiket nem részletezték.

A Moldovai Köztársaság tavaly júniusban kötött társulási egyezményt az Európai Unióval, ami Moszkva rosszallását váltotta ki. Az ukrajnai válság kirobbanása nyomán a román és a moldovai hatóságok több ízben kifejezték aggodalmukat, hogy Oroszország – a Krím elcsatolásának mintájára – a hivatalosan Moldovához tartozó, a gyakorlatban önállósult szakadár Dnyeszter-mentét is annektálná, ahol jelenleg is orosz „békefenntartók” csapatok állomásoznak.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »