Román-amerikai hadgyakorlat kezdődött Aranyosgyéresen

Háromszáz román és háromszáz amerikai katona vesz részt a Dacian Eagle 2015 nevű hadgyakorlaton, mely júliustól szeptemberig tart az erdélyi Aranyosgyéres melletti légi bázison – közölte hétfőn honlapján a román védelmi minisztérium.

A hadgyakorlaton a román légierők hat MiG-21 LanceR vadászgéppel, és öt IAR-330 Puma helikopterrel és az ezeket kiszolgáló katonákkal, az amerikai légierő pedig 12 F-15-ös többfunkciós vadászgéppel, és az ezeket kiszolgáló személyzettel vesz részt.

A Dacian Eagle 2015 hadgyakorlat – a minisztérium közleménye szerint – az aranyosgyéresi román-amerikai gyakorlatok sorába illeszkedik be. Keretében a NATO légi műveleteknek megfelelő technikákat, taktikákat és eljárásokat gyakorolják a két ország katonái.

Mircea Dușă védelmi miniszter április 15-én jelentette be, hogy az elkövetkező időszakban folyamatos lesz a NATO-országok katonáinak jelenléte az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán. A miniszter azt is bejelentette, hogy Románia felkészíti katonai repülőtereit a Portugáliától vásárolt F-16-os harci repülőgépek fogadására. A félévesre tervezett aranyosgyéresi repülőtérfelújítás az év második felében kezdődik.

Az aranyosgyéresi légi bázison május elejétől június végéig román-portugál hadgyakorlat, március vége és június eleje között pedig egy másik román-amerikai hadgyakorlat zajlott.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »