Migránsok ellen irányuló gyűlöletkeltő graffiti Újvidéken

A bevándorlók ellen irányul az a gyűlöletkeltő falfirka, amely nemrég jelent meg az újvidéki Stefan Stefanović utca egyik épületének falán.

Imigrante u kanti – olvasható egy olyan város központjában, amelyet „szerb Athénnak” neveznek, székvárosa a többnemzetiségű és multikulturális Vajdaságnak, amely mindig is a tolerancia és az együttélés szinonimája volt, mutat rá blogbejegyzésében Tomislav Mrčela.

„Muszáj a ’mi’ balkáni bolondjainknak kihasználniuk éppen minden lehetőséget, sőt minden részlehetőséget is arra, hogy ismét bizonyítsák verhetetlenségüket a bolondok nemzetközi versenyében? Muszáj a korlátoltságukhoz és bolondságukhoz a gyűlöletnek és fasizmusnak is társulnia?” – teszi fel a kérdést a blogbejegyzésben, illetve értetlenségének ad hangot annak kapcsán, hogy mi lehet a célja ennek a gyűlöletkeltő üzenetnek, amely a bevándorlók, tehát teljesen ismeretlen emberek ellen szól.

Tomislav Mrčela ugyanakkor felteszi a kérdést, hogy az újvidékiek képesek-e megakadályozni, hogy a városuk ily módon tovább szennyeződjön. Rámutat továbbá arra is, hogy ugyan működik Újvidéken egy graffitiellenes egység, amelynek a feladata az ilyen falfirkák letakarítása, de mégis sokkal hatékonyabb lenne, ha visszaadnák Újvidék régi arcát, a tolerancia fővárosának arcát, a békés vajdasági város arcát, ahol senki senkit nem gyűlöl és nem fenyeget.

Lefestették a gyülöletkeltő falfirkát

Az újvidéki kommunális közvállalat graffitiellenes egysége sürgősségi eljárás keretében lefestette a bevándorlók ellen irányuló gyűlöletkeltő falfirkát, amelyet a Stefan Stefanović utcában egy falra festettek fel.

Aleksandar Bogdanović, a Gradsko zelenilo kommunális közvállalat igazgatója elítélte a falfirka megjelenését, s azt mondta, az ilyen falfirkák támadást képviselnek Újvidék és az újvidékiek ellen. Emlékeztetett: Miloš Vučević polgármester korábban azért hozta létre a graffitiellenes egységet, hogy minden falfirkát eltüntessenek, és ezzel azt az üzenetet továbbítsák, hogy Újvidék a tolerancia városa.

A Gradsko zelenilo igazgatója ugyanakkor a polgármesterrel egyetértésben felszólította az illetékes szerveket, hogy mielőbb találják meg a falfirka készítőjét, a nevét tegyék nyilvánossá és indítsák meg ellene a megfelelő büntetőjogi eljárást.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »