Négy év letöltendőt kapott a korrupt bíró

Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte bűnsegédletért hétfőn egyik, tisztségéből felfüggesztett tagját a legfelsőbb bíróság.

Georgeta Barbălată bíró ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) emelt vádat, amiért – bizalmas hivatali információkkal visszaélve – arra figyelmeztette Mihai Vladot, a belügyi titkosszolgálat Ilfov megyei vezetőjét, hogy a DNA látókörébe került, és az ügyészek házkutatást készülnek tartani nála.

Barbălată a legfelsőbb bíróság tagjaként egyike volt azoknak, akik jóváhagyják a nemzetbiztonsági lehallgatásokat. A vádirat szerint három, megfigyelés alá helyezett gyanúsított nevét is kiadta Vladnak, olyanokét, akiknek a lehallgatását ő maga engedélyezte.

A bírónő ügyében saját kollégáinak kellett ítélkezniük a legfelsőbb bíróságon. Barbălatát az ellene indult bűnvádi eljárás nyomán felfüggesztették tisztségéből. A jogerős ítélet nyomán az elítélt lemondott bírói státusáról.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »