Fizettek Moszkvának az ukránok

Ukrajna hétfőn kifizette az Oroszországgal szemben fennálló 3 milliárd dolláros adósságának esedékes kamatát – erősítette meg az orosz pénzügyminisztérium.

Ukrajna 2013. december 17-én kötött pénzügyi támogatási megállapodást Oroszországgal, amelynek alapján Moszkva 15 milliárd dollár értékben vásárolt volna  ukrán kötvényeket. Az orosz pénzügyminiszter alig egy héttel később, december 23-án jelentette be, hogy Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt. A kétéves lejáratú adósságpapír kuponja (évenként fizetendő kamata) öt százalék.

Tavaly januárban felerősödtek azok a jelzések, hogy Oroszország rövid időn belül ismét ukrán kötvényt vásárol, kétmilliárd dollár értékben. Néhány nappal később Moszkva azonban befagyasztotta a segélyezési folyamatot, miután Kijevben komolyabbakká váltak a kormányellenes tüntetések, amelyek végül kikényszerítették az akkori ukrán vezetők távozását.

Ukrajna eddig mindig időben rendezte féléves kamatfizetési kötelezettségét, tavaly december végén 75,5 millió dollárt utalt át, miután az első fizetési  határidőre, 73,33 millió dollárt teljesített  június 20-án.

Ukrajnának idén is kétszer kell kamatot fizetnie, hétfőn 75 millió dollárt utalt át, és decemberben kell rendeznie az utolsó kamattartozását, amikor a tőketartozást is vissza kell fizetnie.

Oroszország nem vesz részt Ukrajna 15 milliárd dolláros adósságának átütemezéséről a magánhitelezőkkel folyó tárgyalásokon. Moszkva álláspontja ugyanis az, hogy a 3 milliárd dollárt kormányzati hitelezőként folyósította. Oroszország jelezte, hogy ha az év végén nem rendezi Ukrajna az adósságát, akkor ezt „államcsődként” értékeli.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »