Cseh szakértő: nem nőtt a bevándorlók száma

Globális történelmi szempontból ma semmi olyan nem történik, amivel Európa nem tudna megbirkózni – jelentette ki Jan Schroth, a genfi székhelyű Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) csehországi irodájának vezetője a jelenlegi bevándorlási problémával kapcsolatban csütörtökön a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24).

„Amiben a mai helyzet valóban rendkívüli és drámai, az a halottak száma, az hogy Európa határainál olyan sok ember hal meg, gyakran feleslegesen” – mutatott rá Schroth.

Az IOM adataira hivatkozva a szakértő azt állította, hogy a menekülők száma jelenleg stabilizálódott. Az idei első fél évben mintegy százezer ember érkezett Európába, míg az egész tavalyi évben kétszázezer.

„A menekültek száma most tehát már nem emelkedik” – szögezte le Schroth.

„Ez mindenesetre nem jelenti azt, hogy Európa példa nélküli menekülthullámmal találná magát szembe, amelyet nem tud kezelni. Továbbra is maximum egymillió menekültről beszélünk, akik fokozatosan a félmilliárd lakosú Európába tartanak, tehát az európai lakosság kéttized százalékáról” – fejtette ki a cseh szakértő.

„A legális bevándorlás ellen a fejlett országok nem védekeznek, mert az pozitív számukra” – jegyezte meg Schroth. Elmondta: az utóbbi években évi átlagban mintegy 500 ezer és 800 ezer között mozog az Európába érkező legális bevándorlók száma. A problémát a migrációhoz kapcsolódó bűnözés okozza.

„A nem legális bevándorlás, elsősorban az ebből profitáló nemzetközi szervezett bűnözés ellen azonban harcolni kell” – húzta alá az IOM szakértője.

Eurostat: 185 ezren kértek menedéket az EU-ban az év első három hónapjában

Az idei év első három hónapjában 185 ezer új menedékkérőt regisztráltak az Európai Unió tagállamaiban, több mint felük Németországban és Magyarországon folyamodott menekültstátusért – közölte csütörtökön a friss statisztikai adatokat az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Németországban 73 120 új menedékkérelmet nyújtottak be, Magyarországon pedig 32 810-et. Berlinnek csaknem harmadával több kérelmet kell elbírálnia, mint a tavalyi év utolsó negyedében, Magyarországon 2014 utolsó hónapjaihoz képest hatodával emelkedett az új menedékkérők száma. A magyar határt átlépő menedékkérők döntő többsége, 22 830 fő Koszovóból érkezett, jóval kevesebb, 4020 menedékkérő jött Afganisztánból és 2415 Szíriából.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »