Vádat emeltek Gyergyószentmiklós polgármestere ellen

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt pénteken a házi őrizetben levő Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester és a városháza egyik titkárnője ellen.

Az ügyészség honlapján közzétett közlemény szerint Mezei Jánost hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással, míg a szabadlábon védekező Barabás Éva-Csilla titkárnőt sikkasztással vádolják.

A vádhatóság szerint Mezei János azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül. A cégben a budapesti V. kerület ugyanis 51, a gyergyószentmiklósi önkormányzat pedig csak 49 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A DNA azt tekinti zsarolásnak, hogy a polgármester felszólította a Monturist Kft. ügyvezetőjét – aki a feljelentést is tette ellene –, hogy mondjon le a tisztségéről. A polgármester – a vád szerint – azzal fenyegette meg az ügyvezetőt, hogy ha két napon belül nem mond le, olyan dolgokat hoz nyilvánosságra róla, amelyek ellehetetlenítik a gyergyószentmiklósi életét.

A polgármester az ügyészek szerint akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a jegyzőt, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videófelvételét. Az említett ülésen a testületnek arról kellett volna döntenie, hogy levélben kéri a budapesti V. kerületi önkormányzatot: utasítsa a Monturist Kft. ügyvezetőjét a feljelentés visszavonására.

A vádlók szerint a titkárnő azzal követte el a sikkasztást, hogy eleget tett a polgármester kérésének. Az ügyészek úgy vélték, Mezei János gyakorolni próbálta a polgármesteri jogköreit, annak ellenére, hogy ettől korábban eltiltották. A DNA a városházi szabályzatot idézte, mely szerint a felvétel nyilvános, bárki kérhet másolatot róla, de a polgármesternek hazavitt eredeti példány nem adható ki.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »