Menekülés a menekültektől

319 menekültet kellene befogadnia Szlovákiának – az eddig érkezőkön felül. Az Európai Bizottság tegnap ismertette tervezetét, amely a közép-európai kormányok ellenkezését váltotta ki – számolt be róla a felvidéki Új Szó.

A menekültkvótákba a miniszterelnököknek is bele kell egyezniük. Ha az uniós kormányokat összefogó Európai Tanács is rábólint, már idén életbe léphet a menekülteket elosztó mechanizmus, egyelőre ideiglenesen. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a következő két évben 20 ezer menekült áttelepülését segítsék az EU-n kívülről uniós országokba. Tavaly összesen 600 ezer menekült jött az EU-ba. A menekültek elosztását kipróbáló rendszer keretében a menedékkérők 1,6%-a kerülne Szlovákiába. Ez egyelőre 319 főt jelent, ami 12-vel több, mint Magyarország kvótája. A kvóta megállapításánál figyelembe vették az ország nemzeti össztermékét, a lakosság számát, a munkanélküliséget, és hogy korábban hányan igényeltek menekültstátuszt. A legnagyobb kontingenst (15,4%, 3086 ember) Németország kapná. A 20 ezer menekült letelepítésére 50 millió eurót költene el az unió. A bizottság elképzelései szerint 2015 végéig megterveznének egy rendszert, amely automatikusan elosztaná az unióba érkező és nemzetközi védelemre jogosult bevándorlókat az EU-s tagállamok között. Minden tagállamnak kötelező lenne részt venni benne, kivéve Nagy-Britanniát, Írországot és Dániát, amelyek az EU-s alapszerződés korábbi felülvizsgálatánál feltételül szabták, hogy dönthessenek a bel- és igazságügyi együttműködés új elemeiben való részvételükről. A dán, az ír és a brit kivétel miatt egyébként könnyen lehet, hogy a 319-es szlovákiai kvóta még nőni fog. A kvótarendszert jóvá kell hagyniuk az uniós kormányfők többségének, a kérdésről a júniusi EU-csúcson tárgyalnak. Első körben már jövő hétfőn megvitatják a kérdést a külügyminiszterek. Robert Fico – hasonlóan cseh és magyar kollégájához – ellenzi a tervet. A kormányfő tegnap azt nyilatkozta: a menekültek elosztása helyett arról kellene gondoskodni, hogy a kibocsátó országokban politikai stabilitás legyen. Egyébként ez is az EU tervei között szerepel, valamint az unió külső határainak fokozottabb védelme.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »