Hitel kell: megjött az IMF delegációja

Megérkezett kedden Kijevbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, hogy első alkalommal áttekintsék a március közepén kötött hitelmegállapodás végrehajtásának menetét – közölte az ukrán kormány egy neve elhallgatását kérő illetékese az UNIAN ukrán hírügynökséggel.

Gerry Rice, az IMF szóvivője április 30-án jelentette be Washingtonban, hogy a korábbi tervekhez képest előbb, azaz nem május végén, hanem már május 12-én megkezdi munkáját Kijevben a szervezet szakértői küldöttsége. A szóvivő szerint a küldöttség 2-3 hétig vizsgálódik Ukrajnában.

Az egyik kulcsfontosságú eleme a Kijev és az IMF közötti megállapodásnak az, hogy Ukrajna ütemezze át az eurókötvényekben lévő kötelezettségeinek egy részét. Kijev számításai szerint, ha ez megvalósul, azzal 5,3 milliárd dollárral csökken az idei fizetési kötelezettsége, az elkövetkező négy évben pedig összesen 15,3 milliárd dollárral. Az IMF bízik abban, hogy júniusban sikerül Ukrajnának megállapodnia hitelezőivel az államadósság átütemezéséről.

A Nemzetközi Valutaalap négy évre szóló hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára, összesen 17,5 milliárd dollár értékben, amelynek első, csaknem öt milliárd dolláros részletét Kijev március 13-án kapta meg. A következő részleteket az IMF negyedévenkénti vizsgálatának eredménye alapján folyósítja Ukrajnának.

2015-ben Ukrajna külső forrásokból összesen mintegy 16,3 milliárd dollár pénzügyi segítséget kap, beleértve az IMF idei évre tervezett 10 milliárd dolláros hitelét. Az Európai Unió 1,8 milliárd euró kölcsönt, két milliárd dollárt pedig az Egyesült Államok helyezett kilátásba.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »