Brit választások: Cameron és Clegg próbál majd koalíciót alakítani

A jelenlegi konzervatív-liberális kormánykoalíció újjáalakítására tesz majd kísérletet a csütörtöki nagy-britanniai választások után David Cameron miniszterelnök és a koalícióban a Liberális Demokratákat képviselő helyettese, Nick Clegg – írta kormányforrásokat idézve a hétfői Financial Times.

Más brit sajtóértesülések szerint a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjét, Ed Milibandet saját pártjából is arra figyelmeztetik, hogy ha kisebbségi kormányt próbálna alakítani, az nem lenne hosszú távon működőképes.

A Financial Times saját modellszámításai szerint a Konzervatív Párt 274, a Munkáspárt 270 mandátumra számíthat a 650 fős alsóházban. A londoni gazdasági napilap által alkalmazott előrejelzési modell a Liberális Demokratáknak 26 képviselői helyet valószínűsít.

A Skócia elszakadására törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) a Financial Times prognózisa szerint 54 képviselőt küldhet majd a londoni parlamentbe.

Ez azt jelentené, hogy a Munkáspártnak és az SNP-nek együtt több mandátuma lenne, mint a konzervatívoknak és a liberálisoknak.

Az SNP vezetője, Nicola Sturgeon skót miniszterelnök a kampány kezdete óta többször is felajánlotta Milibandnek, hogy a választások után az SNP és a Munkáspárt együttes erővel akadályozza meg a konzervatívok újabb kormányalakítását, Miliband azonban eddigi nyilatkozataiban elzárkózott bármiféle kormányzati együttműködéstől a skót nacionalistákkal.

A Financial Timesnak nyilatkozó, „Cameronhoz közeli” kormányforrások szerint a miniszterelnök a csütörtöki választások után formálisan és gyorsan győzelmet hirdet majd, és a legnagyobb létszámú parlamenti frakciót adó párt vezetőjeként hivatalosan jogot formál a kormányalakításra. Ezt a tervet alátámasztja, hogy Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezetője már a hétvégén kijelentette: a legnagyobb parlamenti párt vezetőjével kezd majd koalíciós tárgyalásokat pénteken.

A Financial Timesnak a kormányfő „legközelebbi szövetségesei” azt mondták: Cameron megpróbálja előterjeszteni kormányprogramját akkor is, ha a Munkáspártnak és az SNP-nek együtt több alsóházi képviselője lesz, mint a Konzervatív Pártnak és Liberális Demokratáknak. Ez nyílt kihívás lenne arra, hogy a Labour és az skót nacionalisták együttes erővel, „mindenki szeme láttára meg merik-e buktatni az új kormányt” a program közös leszavazásával, és ki mernek-e állni a közvélemény elé „a véres késsel a kezükben” – fogalmazott a brit lap által név nélkül idézett egyik kormányilletékes.

A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap munkáspárti forrásai szerint Ed Milibandet saját pártjának prominens tagjai figyelmeztették arra, hogy nem lenne joga a kormányalakításra még más pártok külső segítségével sem, ha a Labour alsóházi frakciója kisebb létszámú lesz, mint a konzervatívoké.

A brit lap hétfői beszámolója szerint a Labour árnyékkormányának egyik tagja egyenesen úgy vélekedett, hogy Milibandnek inkább le kellene mondania a Munkáspárt vezetői tisztségéről vereség esetén, még akkor is, ha az alsóházi Labour-frakció csak csekély hátránnyal, például 12 fővel marad el a Konzervatív Párt frakciójának létszámától. Ilyen parlamenti háttérrel megkérdőjelezhető lenne egy munkáspárti kormány legitim jellege, és nagyon nehéz lenne öt évig így kormányozni – tette hozzá a nyilatkozó.

A The Times által használt – a YouGov közvélemény-kutató cég felméréseire alapuló – előrejelzési modell a konzervatívoknak 283, a Munkáspártnak 261 fős frakciót valószínűsít, vagyis a Labour alsóházi pártcsoportja e forgatókönyv alapján 22 fővel lenne kisebb a konzervatívokénál.

A The Timesnak a Munkáspárt egyik vezető tisztviselője azt mondta: ebben az esetben David Cameron jogosan nyilvánítaná magát a választások győztesének. „Nem hinném, hogy az ország megbocsátaná nekünk, ha egy gyakorlatilag elvesztett választás után akarnánk kormányt alakítani (…) Ebben az esetben inkább új vezetőt kellene keresnünk” – idézte a brit lap a Labour árnyékkormányának névtelenül nyilatkozó tagját.

Kitekintő / MTI

Friss hírek