Egyetemisták zaklatták az államfő feleségét

Azonosította a rendőrség azokat a személyeket, akik egy márciusi hajnalon felriasztották álmából nagyszebeni otthonában az államfő feleségét – számoltak be a hírtelevíziók.

Mint ismert, Carmen Johannist a kaputelefon csengője ébresztette fel öt órakor. Annyira megijedt, hogy azonnal felhívta a Bukarestben tartózkodó férjét. A rendőrség kiderítette, hogy az elkövető három jogászhallgató volt.

A három fiatalember ittas állapotban hazafelé tartott egy mulatságból, és azzal szórakoztak, hogy sorban valamennyi kaputelefonnak a gombját megnyomták abban az utcában, ahol Klaus Johannisék háza is van. Az egyetemisták állítólag nem is tudták, hogy az államfő az utcában lakik.

Mint ismert, az incidens után a kormányőrség őrbódét helyezett el Johannisék házával szemben, ahonnan folyamatosan szemmel tartják az államfő nagyszebeni otthonát.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »