Ezért tartóztatták le a polgármestert

Arra hivatkozva kérte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi táblabíróságtól Mezei János letartóztatását, hogy a gyanúsított a hivatalának gyakorlásától történő eltiltása ellenére „bizonyos helyzetekben polgármesterként viselkedett”.

Ezt Gyergyószentmiklós polgármestere letartóztatásának másnapján közölte a DNA. Az ügyészek azzal érvelnek: bizonyítani tudják, hogy a házi őrizetben lévő politikus „szobafogságából” is irányította az önkormányzatot.

A DNA csütörtöki közleménye szerint a városi tanács Mezei János nyomására hivatalos levélben felkérte a Monturist Kft. főrészvényesét, hogy vegye rá a polgármester feljelentőjét panaszának visszavonására. A kérést a házi őrizetben lévő elöljáró maga szövegezte meg – állítják az ügyészek. A DNA szerint Mezei azzal is vétett a házi őrizet szabályai ellen, hogy elkérette és otthonában megtekintette a főrészvényesnek írt levél elfogadásáról szóló március 16-i tanácsülés videofelvételét.

A DNA végezetül azt is közölte: Gyergyószentmiklós polgármesterét most már nem csak hivatali visszaéléssel és zsarolással, hanem sikkasztással is gyanúsítják. A vád részleteit nem részletezik közleményükben az ügyészek.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »