Sokat javítana a szlovák–magyar viszonyon, ha a szlovákok megértenék: a szlovákiai magyar kisebbség nem államellenes elem – hangsúlyozza Bugár Béla, a Híd elnöke. Minderről az Új Szó számolt be. Bugár szerint a mai és a húsz évvel ezelőtti viszony azonban összehasonlíthatatlan. A jószomszédságról szóló szerződés elfogadása előtt Szlovákia és Magyarország viszonya nagyon feszült volt, és a szerződés enyhülést, megnyugvást hozott, de az abban foglalt kötelezettségek teljesítése várat magára. Rámutatott azokra a feladatokra, amelyeket a szlovák–magyar kisebbségügyi vegyes bizottság tűzött ki. A politikus figyelmeztet, hogy Szlovákia máig nem alkotta meg a kisebbségek – azok nyelve és kultúrája – védelméről szóló törvény. „A törvény nem létezik. A kormány úgy dönthet a kisebbségekről, ahogyan akar” – hangsúlyozza a pártelnök. A Híd-elnök szerint a két ország viszonya most azért jobb, mert a két miniszterelnök – Orbán Viktor és Robert Fico – nem él vissza a kisebbségi kérdésekkel. „Másrészt viszont a kényes kérdések sincsenek megoldva” – tette hozzá.
bugár határon túli magyarok híd-most Kárpát-medence Szlovákia
Friss hírek
Kitolták a napelemes pályázatok elszámolási határidejét
A kormány szeptember 30-ig meghosszabbította az uniós helyreállítási alapból finanszírozott lakossági napelem pályázatok elszámolási határidejét - jelentette be Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter.
Read More »Forráshiány miatt lemondott a brit védelmi miniszter
Lemondott csütörtökön John Healey, aki Keir Starmer miniszterelnöknek küldött levelében azzal indokolta távozását, hogy a brit fegyveres erők nem kapják meg azt a finanszírozást, amelyre a jelenlegi világhelyzetben szükségük lenne.
Read More »Nagy horderejű döntések jönnek hétfőn a parlamentben
Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét és a közérdekű vagyonkezelő alapítványok sorsa is napirendre kerül.
Read More »Különleges naplók és noteszek: a múlt és a modern kor találkozása (x)
Egyre gyorsuló világunkban a digitális környezet eláraszt mindent, beleértve az emlékeinket is. Számos ember ezzel szemben mégis inkább a hagyományok felé fordul, és papíron írja le gondolatait. Naplók és noteszek gyakran lesznek társaink, mivel nemcsak praktikusságot, hanem személyes kapcsolatot is kínálnak.
Read More »Újra elérhető a Vonatinfo, további fejlesztések jönnek
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter. A következő hetekben azon dolgoznak, hogy a valós idejű információk a MÁV+ webes felületén és az applikációkban is elérhetőek legyenek.
Read More »Az EU szankciókkal harcol a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Az Európai Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be az Iszlám Forradalmi Gárda Haditengerészetének Hormozgán tartományi parancsnokságára. Az uniós tanács leszögezte: a szankciók által érintetteknek a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókkal szembeni intézkedései ellentétesek a nemzetközi joggal.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.