A román korrupcióellenes ügyészség kihallgatta a pénzügyminisztert

A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken kihallgatta Darius Valcov pénzügyminisztert – adta hírül a romániai média.

A román hírügynökségek tudni vélik, hogy Valcovot gyanúsítottként hallgatták ki, mégpedig olyan törvénytelen cselekményekkel kapcsolatban, amelyeket még tárcavezetői kinevezése előtt, Slatina város polgármestereként követett el. A korrupcióellenes ügyészség később megerősítette, hogy a pénzügyminiszter elleni vizsgálat a polgármesteri mandátumával áll összefüggésben. Az ügyészek azzal gyanúsítják, hogy 2010 és 2013 között 2 millió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől, s ezért cserében közbenjárt, hogy az illető cége kapjon meg több önkormányzati szerződést Slatinában, illetve egyéb dél-romániai városokban.

Valcov, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja korábban két cikluson át vezette a Románia déli részén fekvő települést, ezt követően pedig szenátornak választották. A pénzügyi tárcát a decemberi kormányátalakítás során kapta meg. A minisztérium februárban jelentős adóemelést jelentett be.

A román korrupcióellenes hatóság az utóbbi hónapokban számos politikus ellen, valamint Victor Ponta kormányfő sógorával, egy prominens bíróval és a nagyváradi görög katolikus püspökkel szemben indított eljárást. Az ország 2012-ben megválasztott törvényhozóinak nagyjából hét százalékát ítélték el vagy vonták eljárás alá korrupció miatt.

Tavaly a DNA rekordszámú magas rangú politikus, 9 törvényhozó és 12 volt vagy jelenlegi kormánytag ellen indított nyomozást. A szervezet tavaly minden korábbi rekordját megdöntötte: egy év alatt több mint 1000 vádlottat küldött bíróság elé, köztük 35 bírót és ügyészt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »