A Szerbiai Nemzeti Bank 7,5 százalékra csökkentette az irányadó kamatot

A Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) végrehajtó bizottsága az irányadó kamatláb 0,5 százalékos csökkentéséről hozott döntést. Ennek hatására a korábbi nyolc százalékról 7,5 százalékra csökkent az irányadó kamatláb mértéke.

A közlés szerint a végrehajtó bizottság figyelembe vette, hogy az Európai Központi Bank mennyiségi enyhítései miatt nőtt a globális likviditás, Szerbiában következetesen hajtják végre a fiskális konszolidációt és a szerkezeti reformokat, valamint az ország elővigyázatossági megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ilyen feltételek mellett pedig Szerbiában nőtt a befektetői érdeklődés.

„Ezt támasztja alá az országkockázati felár visszaesése, és hogy nőtt a nem itt élők érdeklődése az értékpapírok iránt. Ezek a mozgások, valamint az inflációs várakozások, amelyek a célzott 4,0 százalék körül alakulnak, teret engednek annak, hogy a monetáris politika hozzájáruljon a hazai gazdaság hosszútávon fenntartható fellendüléséhez” – áll az NBS közleményében.

A végrehajtó bizottság megállapítása szerint az évközi infláció, a januári történelmi minimumot követően – amelynek meglátásuk szerint elsősorban az áfa (PDV) és a jövedéki adó mértékének tavalyi növekedése volt a kiváltója –, februárban növekedés vette kezdetét, és az árfolyam fokozatosan visszatér a célzott határok (4,0 százalék plusz-mínusz 1,5 százalék) közé.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »