Ma is Ukrajna sorsa lesz a tét

Ukrajnáról, az európai uniós menekültpolitikáról, továbbá gazdasági kérdésekről, így a tervezett EU-amerikai szabadkereskedelmi megállapodásról, valamint az egységes európai digitális piac megteremtéséről folytat megbeszélést Angela Merkel német kancellár szerdán Brüsszelben Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével – közölték német források.

A két politikus munkaebéden tekinti át a kérdéseket, majd délután közösen áll az újságírók elé.

Ami az ukrajnai válságot illeti, ezekben a napokban úgy tűnik, hogy az érintett felek hajlandóak a – részben Merkel személyes részvételével kidolgozott – február 12-i minszki megbékélési intézkedéscsomag végrehajtására, bár a törékeny tűzszünet még ma sem érvényesül teljes mértékben. Az EU két hét múlva újabb csúcstalálkozót tart, és az elkövetkező napok fejleményeitől függ, hogy a tagállamok vezetői kénytelenek lesznek-e tovább szigorítani az Oroszország elleni szankciókat. A döntésben kulcsszerepe lesz Merkelnek, az esetleges döntéshozatal előkészítése, az előzetes javaslatok kidolgozása pedig a Juncker vezette brüsszeli bizottság feladata.

A menekültügy főként az EU-ba a Földközi-tengeren át igyekvő illegális migránsok tömeges tragédiái nyomán került a lapok címoldalára, de az unióban már hosszabb ideje napirenden van a menekültpolitika újragondolása. Az Európai Bizottság azt szeretné, ha a tagállamok az eddiginél jobban megoszthatnák egymással a menekültek befogadásának terheit, de általános egyetértés még nem körvonalazódott a témában.

Az európai és az észak-amerikai gazdasági térség között kialakítandó szabadkereskedelmi övezet ügyét mind Juncker, mind Merkel pártfogolja, ám az unió szintjén csakúgy, mint Németországban jelentős a politikai ellenállás és súlyosak a társadalmi aggodalmak, részben környezet-, egészség-, illetve általános fogyasztóvédelmi szempontból, részben pedig a helyi kistermelők érdekeinek szempontjából.

Az Európai Bizottság májusban kíván előállni az egységes európai digitális piac megteremtésére vonatkozó elképzeléseivel. Németország mint az EU vezető nemzetgazdasága érthető módon erőteljesen törekszik érvényesíteni saját érdekeit a tervezett uniós szintű szabályozásban. Ebben az is segíti, hogy a digitális társadalom kérdéseinek biztosa az Európai Bizottságon belül a német Günther Oettinger.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »