Posztján marad a Fico-kormány gazdasági minisztere

Posztján marad Pavol Pavlis, a szlovák kormány gazdasági minisztere, mivel a pozsonyi törvényhozás kormánypárti többsége szerda éjjel, a várakozásoknak megfelelően, nem szavazta meg a parlamenti ellenzék pártjainak indítványát a tárcavezető elmozdításáról.

A témával foglalkozó rendkívüli parlamenti ülésen – amely a késő esti órákban ért véget – a miniszter elmozdítása csak ötven támogató voksot szerzett a 150 fős törvényhozásban, s így az ellenzék indítványa sikertelen maradt.

Az ellenzék szerint Pavlist azért kellett volna meneszteni, mert a miniszter – több mint egy évtizeddel korábban, a Nemzeti Vagyonalap (FNM) felügyelői tanácsának tagjaként – érdekelt volt az állami tulajdonban lévő cégvagyont felügyelő FNM-mel perben álló egyik magáncégben is. A miniszter leváltásának kezdeményezői szerint a Pavlis által egyidejűleg betöltött két poszt közti érdekellentét egyértelmű, és tisztázatlannak tartják a tárcavezetőnek a peres ügyben vállalt szerepét is.

Pavlis a kezdetektől fogva azt állította, hogy az ellenzék érvei nem helytállóak, mivel egyrészt a Nemzeti Vagyonalap felügyelői tanácsában csak hitelesítői minőségben tevékenykedett s így nem rendelkezett semmilyen érdemi jogkörrel, másrészt pedig 2006-tól – tehát a perben hozott döntések idején – már nem állt jogviszonyban az ellene felhozott vádakban említett céggel.

Az ellenzéknek a gazdasági miniszter menesztését célzó – múlt pénteken bejelentett – indítványa már a sokadik olyan kezdeményezés volt ebben a kormányzási ciklusban, amellyel az ellenzék rendkívüli ülést kényszerített ki a parlamentben. Ilyen módszerrel az utóbbi három évben már háromszor próbálták meg sikertelenül leváltani Robert Fico kormányfőt, s hasonló kezdeményezések célpontja volt a parlamenti elnök és a kabinet minisztereinek egész sora is.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »