Izrael: több nyugati fegyverre van szüksége a mérsékelt államoknak

A terrorizmusnak leginkább kitett országokban a nyugati támogatás mértékét növelni kellene az izraeli miniszter szerint, annak érdekében, hogy sikeresebben vehessék fel a harcot a szélsőségekkel. Ugyanakkor fontos, hogy a támogatások csakis a mérsékelt csoportokhoz és államokhoz jussanak el.

A nyugati államoknak több fegyvert kellene juttatnia a Közel-Kelet veszélyeztetett államainak, például Jordániának és Egyiptomnak, valamint a szíriai „mérsékelt” erőknek és a kurdoknak, jelentette ki Yuval Steinitz, Izrael hírszerzési minisztere a müncheni biztonságpolitikai konferencián.

Az izraeli vezetés eddig ilyen határozott felhívást nem intézett a Nyugat felé, tartva attól, hogy az említett országok, illetve csoportok nagyobb fenyegetésnek lennének kitéve az Izraellel való kapcsolat miatt.

A kurd regionális erők elsősorban Irakban tevékenykednek aktívan. Főleg a kurdok lakta északi területeken már a konfliktus kezdete óta heves harcokat vívnak az Iszlám Állammal. A szíriai kurdok az ország Törökországgal határos területein vívják harcukat a dzsihadista szervezettel, egyelőre sikereket elérve, például Kobanéban. 

Egyiptom szintén kénytelen szembenézni a terrorizmus jelentette fenyegetéssel. Az Iszlám Állam „helyi szárnya” számos merényletet, terrorakciót hajt végre az országban, főleg a Sínai-félszigeten. 

Yuval Steinitz arra a kérdésre, hogy a nemzetközi koalícióban részt vevő nyugati államok hogyan lehetnének hatékonyabbak, úgy válaszolt, hogy „több támogatás kell, fegyverek és más pénzügyi támogatások formájában a mérsékelt csoportoknak, mint például a kurdok és a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA), valamint a mérsékelt arab államok, Jordánia és Egyiptom számára.”

Jordániában néhány napja rendkívül feszült a hangulat, miután az elfogott fiatal jordán pilótát brutálisan kivégezte az Iszlám Állam. Válaszul két terroristát végeztek ki az országban, és Abdullah király hatékony és kemény fellépést ígért a szervezet ellen, amely egyelőre meg is valósul.

Ugyanakkor az eset jelentősen megosztja az egyébként is mély ellentéteket hordozó társadalmat. A pilóta kivégzésére sokan a konfliktusban való részvétel igazolásaként tekintenek, míg mások a „visszavonulást” hangsúlyozzák, féltve a hadseregben szolgáló családtagjaikat.

Az izraeli miniszter elmondta, hogy egyelőre nem lát valós esélyt arra, hogy Jordánia szuverenitása veszélyben lenne az Iszlám Államtól. „Ha lesz ilyen veszély, úgy hiszem, hogy a világ és ha szükséges, Izrael is meg fogja akadályozni”, mondta Yuval Steinitz.

Káply Mátyás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »