Győzött a Toró-ellenes hangulat az EMNP-ben

Beigazolódtak a maszol.ro korábbi értesülései arról, hogy az Erdélyi Magyar Néppártban elérte a kritikus tömeget a jelenlegi elnök újraválasztását ellenzők tábora. Toró T. Tibor csütörtökön kijelentette, nem vállalja a jelölést, ha Szilágyi Zsolt alelnök megpályázza a tisztéséget a hétvégi kongresszuson.

Az MTI híradása szerint a politikus egy csütörtöki kolozsvári sajtóbeszélgetésen – amelyre szerkesztőségünket egyébként nem is hívták meg – úgy vélekedett, hogy Szilágyi Zsolt elnökké választása konszenzust teremthet a néppártban.

„Szívesen adom át neki a stafétát. Nagyon remélem, hogy igent mond, és elvállalja a tisztséget” – jelentette ki az EMNP alapító elnöke. Hozzátette: 25 éve megannyi közös projektben álltak egymás mellett Szilágyi Zsolttal, így ő maga csak akkor száll versenybe az elnöki tisztségért, ha Szilágyi nem vállalja a jelöltséget.

Az EMNP területi szervezetei a párt öt politikusát – köztük Szilágyi Zsoltot és Toró T. Tibort – jelölték az elnöki tisztségre.  A szombaton tartandó marosvásárhelyi tisztújító küldöttgyűlést azt követően hívták össze, hogy decemberben mind Toró, mind Szilágyi lemondott a pártban betöltött vezető tisztségéről, miután a párt jelöltje a várakozások alatti eredményt ért el az elnökválasztáson. Az elnökség egyikük lemondását sem fogadta el.

„Megkapaszkodtunk a politikában”

Az EMNP élén eltöltött három év mérlegét megvonva Toró T. Tibor az eredmények közé sorolta, hogy a párttörvényben megszabott nehezen teljesíthető feltételek ellenére sikerült „zöldmezős beruházásként” bejegyeztetni a pártot, mely a 2012-es önkormányzati, a 2012-es parlamenti és a 2014-es államfőválasztáson is részt vett.

„Megkapaszkodtunk az erdélyi politikában, és országosan is kezdtek jegyezni minket” – jellemezte a párt jelenlegi helyzetét a lemondott elnök. Eredményként mutatta be az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) fenntartott, a Fidesszel „stabilizált”, és a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) kialakított stratégiai partnerséget.

„Nem vagyunk lakájpárt”

A Fidesszel fenntartott kapcsolatról szólva kijelentette, az a megközelítés is hamisnak bizonyult, hogy az EMNP a Fidesz erdélyi „lakájpártja” lenne, és az is, hogy a „Fidesz által ejtett” párt lenne. Toró a kudarcok között említette, hogy a pártnak nem sikerült olyan ütemben növekednie, ahogy szerették volna, nem sikerült egyesíteni „a nemzeti autonomista tábort”, és nem sikerült a párt szimpatizánsainak egy „kollektív sikerélményt” nyújtani.

Úgy vélte, a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokon az EMNP sikerének a kulcsa, hogy a párt a Magyar Polgári Párttal (MPP) közösen alakítson ki egy olyan politikai pólust, melynek ereje összemérhető az RMDSZ erejével. Úgy vélte, az EMNP élén bekövetkező vezetőváltás új esélyt adhat ennek a politikai pólusnak a létrehozására.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »