Magyarországnak kiemelt partnere Szerbia a Nyugat-Balkánon

Magyarország számára Szerbia a nyugat-balkáni országok között kiemelt partner a mezőgazdasági kapcsolatok szempontjából – mondta a magyar földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten az MTI-nek nyilatkozva, miután tárgyalt szerb kollégájával, Snežana Bogosavljević Bošković mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszterrel.

Fazekas Sándor kiemelte: a tárgyalások fontos témája volt Szerbia uniós csatlakozása, továbbá szóba került a magyar földtörvény és annak tapasztalatai, valamint a kistermelőknek nyújtott támogatások és érintették a génmódosított szervezetek (GMO-k) kérdéskörét is. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte: reméli, hogy a magyar jogalkotási tapasztalatokat Szerbia is tudja majd hasznosítani.

A miniszter szerint a déli szomszédunkkal való együttműködés nemzetpolitikai szempontból is fontos.

Kiemelte, hogy Szerbia az uniós csatlakozás felkészülési időszakában van és Magyarországgal több konkrét programban is együttműködött a mezőgazdaság területén. Ezt az együttműködést a két ország a jövőben is folytatni kívánja, például az állategészségügy terén, az intézményrendszerek fejlesztésében, és az EU támogatások lehívásának segítésében.

A magyar mezőgazdasági miniszter beszélt arról is, hogy tudomása szerint Szerbiában már számos járás jelezte, hogy nem kíván GMO-s termékekkel foglalkozni. Fazekas Sándor szerb kollégájával ismertette a magyar álláspontot, miszerint Magyarország az alaptörvényben rögzítette az ország GMO-mentességét, és Európában ez ügyben kezdeményező szerepet játszik. Reményét fejezte ki, hogy Szerbia a magyar jogalkotási tapasztalatokat tudja majd hasznosítani amikor a génmódosított szervezetektől kell megvédenie az élelmiszertermelését.

Kitért arra, hogy a két ország vállalkozásainak együttműködését mindkét fél szorgalmazza, e területen ugyanis még sok a kiaknázatlan lehetőség.Ez Magyarország számára fontos mind az exportot, mind az importot, valamint a harmadik piacokon való közös megjelenést tekintve – mondta.

Snežana Bogosavljević Bošković kiemelte, hogy Szerbia számára hasznosak a magyar tapasztalatok a mezőgazdaság és a környezetvédelem területén az uniós csatlakozási folyamatban. Hozzátette: minden lehetőséget ki szeretnének használni, amit a csatlakozási folyamat kínál, különösen a pénzügyi támogatások lehívása, a jogharmonizáció és az élelmiszer-biztonság terén kíváncsiak a magyar tapasztalatokra.

A szerb miniszter fontosnak nevezte a két ország közötti határon átnyúló együttműködéseket is a Vajdaság és a dél-magyarországi megyék – Csongrád, Bács-Kiskun és Békés – között.

Fazekas Sándor jelezte azt is, hogy szerb kollégája szerbiai látogatásra hívta meg, amelyre várhatóan néhány hónapon belül sor kerül. Addig is folytatódik a két ország közötti együttműködés, főként szakértői szinten, amely azt eredményezi majd, hogy a két ország mezőgazdasági és környezetvédelmi együttműködése az eddiginél is több szállal kapcsolódik majd össze – tette hozzá.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »