Khamenei: Immunizálni kell Iránt a szankciók ellen

Irán szankciók elleni immunizálására szólította fel Teheránt Ali Khamenei ajatollah, az ország legfelsőbb vezetője. Bár Khamenei ajatollah beszédét vallási vezetők előtt tartotta Komban, valószínűsíthető, hogy a tényleges címzettjei a beszédnek a nyugattal tárgyaló delegáció tagjai voltak.

Ali Khamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője, szerdán több vallási vezetőhöz szóló beszéde során kijelentette, hogy immunizálni kell az országot az azt sújtó nemzetközi szankciók ellen. Khamenei ajatollah szavai nem sokkal a nukleáris tárgyalások újabb időpontjának kitűzése után érkeztek.

„Irán ellenségei az országnak problémát teremtettek a szankciók által. Hogyha a szankciók feloldásának feltételeit nem engedi a becsület akkor mit lehet tenni?”, idézte Khameneit az IRNA iráni hírügynökség. „Egy iráni hivatalnok sem engedne a méltóságot sértő feltételeknek”, tette hozzá a legfelsőbb vezető.

Bár Khamenei ajatollah eddig támogatásáról biztosította Hasszán Rohani elnököt a nukleáris egyezkedéssel kapcsolatban, a tárgyalásokkal párhuzamosan gyakran állt nyilvánosság elé nyugatellenes, agresszív retorikával. „Nem ellenzem a nukleáris tárgyalásokat, de nem bízhatunk meg egy olyan Egyesült Államokban, amely azt állítja, hogy a szankciókat nem lehet teljesen és azonnali hatállyal feloldani ”, idézte Khameneit a Reuters. 

Az iráni hatóságok többször elismerték a szankciók okozta károkat és mérséklésükre többek között olyan „ellenálló” gazdaságpolitikával próbálkoznak, amely jobban hagyatkozik a nemzeti termékekre.

Az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Oroszország, Kína és az Egyesült Államok legközelebb január 18-án Genfben ülnek újra asztalhoz Iránnal a nukleáris tárgyalások keretein belül.

Vágner Krisztián

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »