Elhunyt az ószlovákok kitalálója

Csütörtök reggel, súlyos betegség következtében, 67 éves korában elhunyt Drahoslav Machala szlovák író, publicista. Ő csempészte be Robert Fico 2008-as beszédébe az ószlovákokat, korábban Mečiarékat szolgálta, írja az Új Szó.

Machala a 70-es években újságíróként kezdte pályafutását, 1975-ben jelent meg első novelláskötete. Ismertté mégsem irodalmi, hanem politikai háttértevékenysége miatt vált.

A 90-es években a HZDS-hez közeli médiákban tevékenykedett, a harmadik Mečiar-kormány alatt a kultúrpolitika egyik alakítója volt. Jóban volt Ivan Gašparovič volt köztársasági elnökkel, a Matica slovenská gondozásában interjúkötetet is megjelentetett beszélgetéseikből.

2006-ban Robert Fico kormányfő tanácsadója volt, beszédeket is írt neki. Meg nem erősített információk szerint Machala volt az „ószlovákok” történelmietlen terminus technikus ötletgazdája, s az ő aktív közreműködésével került ez bele Fico sokat vitatott 2008-as turócszentmártoni beszédébe.

2012-ben azzal került a hírekbe, hogy a pozsonyi főpostán lökdösni kezdte Tomáš Janovic írót és feleségét. Machala Pamír fedőnéven a kommunista ŠtB ügynöke volt.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »