A titkosszolgálat vezetőjével konzultált Kiska

Andrej Kiska Ján Valkoval, a SIS (szlovák titkosszolgálat) fejével találkozott, és az emissziós kvóták körüli ügyről érdeklődött, írja az Új Szó.

Az államfő szóvivője is megerősítette, hogy az elnök találkozott a titkosszolgálat vezetőjével. Roman Krpelan, Andrej Kiska szóvivője elmondta, hogy az államfőt még mindig foglalkoztatja a kvóták körüli botrány részeletei. Krpelan szerint a találkozóban nincs semmi különös, a SIS feje gyakran találkozott a múltban is a mindenkori elnökkel. Arról, hogy mi hangzott el a találkozón nem adott bővebb felvilágosítást, mondván, nem beszélhet erről.  Andrej Kiska államfőjelöltként is gyakran érdeklődött a botrányról. Robert Ficót többször is felszólította, hogy vizsgálja ki az ügyet. Megválasztása előtt kijelentette, hogy államfőként a titkosszolgálattól kérne ki információt. Amennyiben kiderítene valamit, ami nem áll a köz érdekében, úgy felszólítaná a kormányfőt és a belügyminisztert, hogy járjanak a botrány végére.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »