Hét új bírót nevezett ki Kiska

Kedden a szlovák elnöki palotában hét új bírót nevezett ki az államfő – egyikük kinevezését már egyszer megtagadta, írja az Új Szó.

Keddtől hét új bíró ölthet talárt – Andrej Kiska államfő új bírákat nevezett ki – köztük Judita Gabonaiová-Hrenčukovát is, akinek kinevezését még idén augusztusban visszautasította az elnök. Az államfő akkor a bírójelölttel kapcsolatban kétségeket fogalmazott meg. Az Igazságszolgáltatási Tanács azonban októberben ismét továbbküldte Kiskának a javaslatát, miszerint nevezze ki őt is bíróvá. Az államfő elmondta, hogy az újbóli kérés miatt eleget tesz az Igazságszolgáltatási Tanácsnak, ám továbbra is fenntartja, hogy gyanúsak számára Gabonaiová-Hrenčuková megválasztásának körülményei. Az elnök elmondta, hogy a bírók megválasztása alapos, átlátható és kétségbevonhatatlan kell, hogy legyen.

Kiskát az zavarja, hogy az új bírónő nem járt sikerrel egyetlen más felvételi pályázaton sem, azon a rozsnyói járási bíróságon dolgozik, ahol az anyja is bíróként tevékenykedik már évek óta, és a felvételiztető bizottság tagjait is annak a bíróságnak az elnöke válogatta ki, ahol anya és lánya dolgozik. Az államfő kétségeit tovább fokozta, hogy a Gabonaiová-Hrenčuková csak a szóbeli felvételin járt sikerrel, amelyen jelentősen megelőzte kihívóit, s amelyet nem lehet leellenőrizni.

Új bírót kap Breznóbánya, Stanislava Padúchová személyében, illetve Nagykürtös (Ľuboš Murgaš). Kiska kinevezte Juraj Fujerikot (Késmárk), Tomáš Sarakot (Késmárk), Jana Smerekovát (Nagymihály) és Andrej Radomeskýt (Galánta) is.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »