RMDSZ: Újratervezésre van szükség

Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ)  hűnek kell maradnia azokhoz az alapértékekhez, amelyeket 25 éve képvisel, de ugyanakkor újra kell terveznie a politikáját.

Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén tartott politikai beszámolójában. Elmondta, a választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte, drámaian csökkent azoknak az erdélyi magyaroknak a száma, akik értelmesnek látták a kormányzás folytatását.

Kelemen Hunor szerint a szövetségnek most az a feladata, hogy megerősítse azoknak a hitét, akik kitartottak a szövetség mellett, és visszaadja azoknak a hitét, akik elpártoltak a szövetségtől. „A választóinknak a szövetségest, a megbízható partnert kell látniuk bennünk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor úgy vélte, a szövetségnek az áprilisban tartandó kongresszusáig kell megtalálnia a jó válaszokat az új kihívásokra.

Jelzés értékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban megmérkőző jelöltekre, akik közül egyik sem ajánlott semmit a magyaroknak, mint az első fordulóban a két magyar jelöltre. „Hazudtak, akik azt állították, hogy a magyar-magyar verseny mozgósít” – állapította meg az RMDSZ elnöke.

Azt is elmondta, a szövetségnek a hosszú távú célok felé kell fordítania politikáját. Ezek sorában az oktatás, az egészségügy, a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztését, a vidékfejlesztést a többség és a kisebbség viszonyának a hosszú távú rendezését említette. Az SZKT szombati ülésén dönt az RMDSZ-nek a kormányból való kilépéséről. Korábban a Szövetségi Állandó Tanács a kormányból való kilépést javasolta.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »