A közlekedési miniszter fejét akarja az ellenzék

Kevesen pályáztak, a győztes cég pedig mintha csak ennek a közbeszerzésnek a kedvéért jött volna létre. A KDH korrupciót sejt, ezért leváltanák Ján Počiatek közlekedési minisztert. A szükséges harminc aláírás már megvan, írja az Új Szó.

A Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság egyik tavalyi versenypályázata nagyon gyanús, magyarázta Pavol Zajac, a KDH képviselője. A közbeszerzés szerinte drága és nem hatékony. Mellesleg gyanús az is, hogy csak két cég jelentkezett, a győztes Paywell vállalatot pedig mindössze egy nappal a bejelentkezése előtt jegyezték be, nagyjából egy éve. „Ha végigtekintünk a tulajdonosokon, azt látjuk, hogy ennek a cégnek a szálai is a ciprusi Nicosiába vezetnek, ugyanabba az irodába, ahová sok, J&T-hez közeli vállalat” – jelentette ki Zajac.

A Paywell dolga az lenne, hogy biztosítsa az útdíj beszedését az üzemanyagkártyák segítségével. A következő 13 év során mindezért 135 millió eurót kapna. Az ellenzék szerint a pályázatot erre a cégre szabták. A Paywellért a jelentkezésnél ráadásul a Fleetplay nevű cég vállalt kezességet, amely Szlovákiában 2010-ben, verseny nélkül kapta feladatul az útdíj beszedését, ez évi 7,5 millió eurós bevételt, 3,4 millió tiszta hasznot jelentett neki. Robert Fico első kormányzása idején már „kiosztott egy sárga lapot” az akkor pénzügyminiszterként funkcionáló Ján Počiateknek, amiért a J&T monacói jachtján vendégeskedett, emlékeztet Zajac. „Ez a közbeszerzés ismét megérne egy sárgát” – így Zajac.

A közbeszerzés szabályos volt, az árat pedig a verseny alapján generálták ki, jegyezte meg a vádak margójára Počiatek. A Közbeszerzési Hivataltól és a számvevőszéktől is azt kérte, hogy vizsgálják meg az ügyet. „Ezek releváns intézmények, ellentétben a KDH meséivel” – mondta a miniszter.

A KDH már összegyűjtötte és leadta a szükséges 30 képviselő aláírását, kezdeményezve ezzel a rendkívüli ülést, amelyet hét napon belül össze kell hívnia a parlament elnökének.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »