Romániából induló gázfolyosó feledtetné a Déli Áramlatot

A szlovák-magyar és a román-magyar gázösszekötő mellett a román-magyar-osztrák gázfolyosó létesítése is szerepel azoknak a projekteknek a listáján, amelyeket az Európai Bizottság választott ki és ajánl támogatásra a 315 milliárd eurós európai beruházási terv terhére. A projektlistáról szóló jelentését kedden mutatja az erre a célra létrehozott munkacsoport.

Akár az Oroszország által a napokban lemondott Déli Áramlat gázvezetéket is kiválthatja a román-magyar-osztrák gázfolyosó, amely egyike azoknak a projekteknek, amelyek a következő három évben a nemrég bejelentett több mint 300 milliárd eurós beruházási csomag jóvoltából juthatnak majd a végrehajtás szakaszába.

A három ország gázvezetékes összekapcsolásának a Fekete-tenger romániai szakaszán feltárt két gázmező kiaknázása adhat lendületet, és a gázellátás diverzifikálásának ideális forgatókönyve lenne, hiszen új útvonalon, új forrásból szállítana földgázt Magyarországra.

A gázfolyosós projekt végleges listázásának az esélyeit növeli, hogy mind a magyar kormány, mind az Európai Bizottság saját listáján szerepel. A gázfolyosó magyar szakaszán körülbelül 400 kilométer csővezetéket kellene megépíteni annak érdekében, hogy a Romániából érkező gáz elérhesse az osztrák határt. A csővezetéken, ha egyszer megépülne, napi 5-32 millió köbméter földgáz áramolhatna Romániából Magyarországra és tovább Ausztriába.

A nagyszabású uniós befektetési terv által lefedett projektek végleges listájára ugyanakkor az erre a munkára felkért tanácsi munkacsoport tesz majd javaslatot, és a Bizottság és az Európai Beruházási Bank szakértőiből álló konzorcium mondja majd ki a végső szót, hangsúlyozottan nem ország vagy szektorspecifikus szempontok alapján.

A magyar kormány által benyújtott listán 50 beruházás neve szerepel, a bizottsági lista „magyar szekciója” 33 projektet tartalmaz. Közülük a legnagyobb számban (20) közlekedési (közúti és vasútfejlesztési) projekteket, környezetvédelmi és árvízvédelmi infrastrukturális fejlesztéseket (6 darab), de öt energetikai beruházást is.

Ezek közül a román-magyar-osztrák gázfolyosó mellett kiemelkedik a földgáz kétirányú áramlását lehetővé tévő román-magyar gázösszekötő (interkonnektor), illetve a Veliké Zlievcét Vecséssel összekötő szlovák-magyar interkonnektor megépítése. Ezen utóbbi – ami a magyar listán is szerepel – azért furcsa, mert a határkeresztező interkonnektornak 2015 januárjában már elvileg működnie kellene.

A Bizottság listáján nem szerepel, a magyar kormányén viszont igen az úgynevezett AGRI gázvezeték, ami a romániai Constanta kikötőjéből indulna és Aradon keresztül Csanádpalotánál érné el a magyar határt. Ennek a projektnek a megvalósíthatóságáról azonban erősen megoszlanak a vélemények, számos szakértő szerint nincs igazán realitása.

A kormány által a munkacsoport figyelmébe ajánlott 50-es listán összesen 17 környezetvédelmi és természeti erőforrásokról szóló, 11 közlekedési, 9 energetikai, 8 tudás, innovációs és digitális, továbbá 4 oktatási-képzési és egészségügyi infrastrukturális beruházás szerepel. Ezek közül kerülhetnek majd valószínűleg ki azok a projektek, amelyek az uniós beruházási csomag ernyője alá kerülnek és így garantálhatóan 2015 és 2017 között minimum elkezdődik a végrehajtásuk.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »