Borbély: az RMDSZ megszavazhatja az átalakított kormányt

Nem kizárt, hogy bizalmat szavaz az RMDSZ Victor Ponta átalakított kormányának – nyilatkozta szerdán a maszol.ro kérdésére Borbély László politikai alelnök.

Mint ismert, a Szövetségi Képviselők Tanácsa decemberi 13-i ülésén erősíti meg az RMDSZ kilépését a kormányból. Victor Ponta miniszterelnök korábban bejelentette, e dátumot követően kér bizalmat a parlamenttől az átalakított kormányára, amelyben helyet kap majd a Călin Popescu Tăriceanu vezette Liberális Reformista Párt két minisztere is.

„Lehetségesnek látom, hogy bizalmat szavazzunk az átalakított Ponta-kabinetnek. Részben a kormány a mi kilépésünk miatt is alakul át. Emellett úgy látom, hogy most az ellenzéknek nincs is kedve kormányozni. Stabilitásra van szükség” – magyarázta Borbély. Elmondta, az RMDSZ azt szeretné, ha a költségvetés tervezete a romániai magyar közösség igényeit is tükrözné. „Külön figyelmet szánunk az észak-erdélyi autópálya folytatásának finanszírozására” – tette hozzá.

Borbély emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ nem párt, hanem egy nemzeti közösséget képvisel. „Ezért mi nem viselkedhetünk úgy, mint a hagyományos értelemben vett ellenzék. Ellenzékben is tárgyalunk a mindenkori hatalommal. Tovább kéne lépjen a román politikum is azon, hogy csak akkor lehet velünk érdemben tárgyalni, akár kisebbségi jogokról, ha kormányon vagyunk” – fogalmazott a politikai alelnök.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »