Kétes jelentések az Iszlám Állam vezetőjéről

Az iraki állami televízió szerint Abu Bakr al-Baghdadi, az Iszlám Állam vezetője egy közeli tanácsadójával együtt életét vesztette, amikor légicsapás ért egy épületet, ahol a szervezet magas rangú tisztségviselői tárgyaltak, írja az al-Jazeera.

Vasárnap, néhány órával a televíziós bejelentés előtt a Twitteren valószínűleg az Iszlám Állam szóvívőjehez, Abu Mohammed al-Adnanihoz köthető felhasználó Baghdadi számára mielőbbi felépülést kívánt.

„Azt hiszitek, hogy a kalifátus összeomolhat a kalifa mártírhalálával? Megnyugtatjuk a népet, vezetőtök, Abu Bakr al-Baghdadi jól van, köszönhetően Allahnak. Imádkozzunk mielőbbi felépüléséért”, áll a Twitter-üzenetben. 

A Twitteren egyébként az Iszlám Állam támogatói – nyilvánvalóan – kivétel nélkül cáfolták az al-Baghdadi haláláról szóló híreket.

Az amerikai Központi Főparancsnokság (CENTCOM) szóvivője nem tudta megerősíteni, hogy a „kalifa” egyáltalán jelen volt-e a megbeszélésen, amikor találat érte a Moszul közelében található épületet, azt ugyanakkor elmondta, hogy a légitámadás tudatosan a szervezet vezetői ellen irányult.

Káply Mátyás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »