Romániai elnökválasztás: a kormány hazaküldené az egyetemistákat

Az elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtt és után egy-egy szabadnapot kapnak a romániai egyetemi hallgatók, hogy hazautazhassanak voksolni – döntött keddi ülésén a bukaresti kormány.

A határozat értelmében pénteken és hétfőn szünetel az oktatás a romániai egyetemeken: a kieső órák bepótlásáról a tanintézmények saját hatáskörben döntenek.

Az elnöki tisztségre pályázó szociáldemokrata Victor Ponta kormányának egy júniusi sürgősségi rendelete értelmében a választópolgárok – előzetes bejelentés nélkül – bármely szavazókörben leadhatják voksukat. Akik nem lakóhelyükön szavaznak, azoknak az adatait pótlistára írják, és nyilatkozatot kell aláírniuk arról, hogy másutt nem voksoltak.

A kormány azzal indokolta a diákoknak adott szünetet, hogy a november 2-i első fordulóban sorok alakultak ki az egyetemi kollégiumok környékén működő szavazókörökben a pótlistás voksolás nehézkes ügyintézése miatt. Több helyütt azért nem szavazhattak a más településekről származó diákok, mert elfogytak a kitöltendő nyilatkozatok.

A diákszervezetek szövetségének elnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a hallgatókat meglepte az intézkedés, hiszen a parlamenti választásoknál, amikor nem voksolhattak pótlistára, alig tudtak kiharcolni egy szabadnapot. A pótlistás voksolással az első fordulóban külföldön is gondok voltak: több nyugat-európai országban sorok alakultak ki a román külképviseleteknél, és sok román állampolgárnak nem sikerült leadnia voksát.

Az elmúlt hét végén több ezren tüntettek Románia egyetemi központjaiban a voksolási anomáliák miatt. A demonstrációkon sok diák és fiatal értelmiségi vett részt, akik azzal vádolták a Ponta-kormányt, szándékosan teremtett olyan körülményeket, hogy minél kevesebben szavazhassanak külföldön, mivel a Nyugaton dolgozó román vendégmunkások többsége hagyományosan a jobboldalra voksol.

A közösségi portálokon szerveződő megmozdulások kezdeményezői a második forduló előtti hétvégére újabb tüntetéseket hirdettek: az ellenzéki lapok ezzel hozták összefüggésbe azt, hogy a kormány hazaküldi a diákokat az egyetemi központokból.

A román jobb- és baloldal egyébként egymást vádolta azzal, hogy „választási turizmusra” használja a pótlistás voksolás lehetőségét. A jobboldali Hotnews.ro hírportál szerint a Pontát támogató dél-romániai falvakban volt az első fordulóban kiugróan magas a pótlistákra adott voksok száma. A szociáldemokraták viszont Kolozsváron gyanakszanak pótlistás választási csalásra, ott, ahol az első fordulóban a jobboldali jelöltek kapták a legtöbb szavazatot.

A romániai elnökválasztás első fordulójában a szavazatok 10 százaléka a pótlistákról származott. A román választópolgárok a november 16-i második fordulóban döntenek arról, hogy Victor Ponta vagy Klaus Johannis legyen az ország államfője a következő öt évben.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »