Lehengerlő volt Juncker leendő első helyettese

Sokak szerint a legszínvonalasabb és legmeggyőzőbb meghallgatást hozta Frans Timmermans (holland, szocialista) leendő bizottsági első alelnök szereplése az EP elnökök konferenciájának nyilvános ülésén, amelynek végére biztosan tudni lehetett az egyöntetű (jóllehet, még nem formális) támogatást. Timmermans, mint egyebek között az alapvető jogok felelőse, sok kérdést kapott Magyarország kapcsán is, amellyel egyelőre párbeszédet akar.

Európai uniós elkötelezettségéről tett mindenekelőtt hitvallást nyitóbeszédében a holland alelnökjelölt, aki a tervek szerint Jean-Claude Juncker általános helyetteseként dolgozik majd az új testületben – ahogy Juncker fogalmazott leendő bizottsága bemutatásakor: „Ő lesz az, aki helyettesít majd, valahányszor fizikailag vagy szellemileg nem vagyok jelen” -, miközben számos konkrét területért is felelni fog. Így az EU intézményközi kapcsolatokért, az uniós joganyag egyszerűsítéséért, a jogállamisági normák, valamint az alapvető jogok európai chartájának a betartásáért.

Hallgatóságát ezúttal az EP vezető testülete alkotta. A frakcióvezetőkből és az EP elnökéből álló „elnökök konferenciája” ugyan – szigorúan véve az alapszerződésben rögzített eljárást – nem illetékes valamely jelölt véleményezésére, ez az adott témákban érintett EP szakbizottságok dolga, de tekintettel a holland jelölt különleges hatáskörére, kivételes jelleggel ebben a meghallgatási formában állapodtak meg. Az ülés nyitott volt bármely EP-képviselő előtt.

Timmermans, aki rövid időn belül lenyűgözte hallgatóságát azzal, hogy öt nyelven is – nem csupán folyékonyan, de lényegében akcentus nélkül – beszél (holland mellett angolul, németül, olaszul és franciául válaszolt a kérdezők nyelve szerint), határozottságával, világos elképzeléseivel, nagyon erőteljes EU-elkötelezettségével a meghallgatás végére láthatóan „megvette” kérdezőinek és hallgatóinak nagy többségét. Ez utóbb visszaigazolódott abban is, hogy a meghallgatás után, rövid időn belül mind a néppárt, mind a szocialisták és demokraták, mind pedig a zöldek is külön-külön közleményekben jelezték kinevezésének támogatását.

Bevezetőjében a holland politikus kiemelt feladataként jelölte meg a fölösleges, állampolgárok és vállalkozások életét megkeserítő uniós szabályok kigyomlálását, továbbá az uniós intézmények közötti együttműködés erősítését, valamint a jogállamiság és az alapvető jogok „kompromisszumot nem ismerő” védelmét.

Beszédéből, majd a számos kérdésre adott válaszában is erőteljesen az a meggyőződés fogalmazódott meg, hogy a bizottsági munkakultúrát, módszert és tartalmat egyaránt sok tekintetben módosítani kell. Ahogy fogalmazott: a Bizottságnak arra kell összpontosítani, amit megtenni szükséges, nem pedig arra, amit végrehajtani kellemes és népszerű.

Emlékeztetett, hogy az EU működésének tényleges bázisát („választó körzetét”..) az uniós államok és állampolgáraik alkotják. Amihez a meghallgatást követő zárszavában még azt tette hozzá, hogy „helyre kell állítani a kapcsolatot az emberekkel, akiknek érdekében dolgozunk. Ha ez nem sikerül, hogy akkor el fognak fordulni az Európai Uniótól” – figyelmeztetett. Szavai szerint „tartozunk annyival az alapítóatyáknak”, hogy a projektet visszaállítják az eredeti vágányokra.

A jogállamiság és a „magyar probléma”

Jóllehet, az első kérdések még nem ezt a témát érintették, de viszonylag hamar – már a meghallgatás első körében – eljutottak az alapvető jogok témájához, majd pedig nem sokkal később több, Magyarországgal kapcsolatos konkrét felvetéshez is.

Az első kérdező (Sophie in’t Veld, holland, liberális) még általában firtatta, vajon Timmermans alelnökként és a jogállamiság őreként „a tagállamok ölebe, vagy a jogvédők bajnoka” készül-e majd lenni? A holland biztosjelölt határozottan elutasította az előbbit, és jelezte, hogy e kérdéskörben nem köt majd semmilyen kompromisszumot, mert – mint fogalmazott – még kulturális különbség sem lehet ok az alapvető jogok megsértésére. Ezeket minden tagállam aláírta, tehát mindenkire nézve kötelezőek, ő pedig „minden rendelkezésére álló eszközzel” azon lesz, hogy szavatolja betartásukat. (Mindennek magyarázatául – immár a meghallgatás vége felé – még azt hozta fel, hogy meggyőződése: ha nem védik meg az alapvető jogokat, nem marad fenn az Európai Unió sem, ami végső tartalmát tekintve szerinte elsősorban értékek közössége.)

Mindezek szavatolására egyfajta együttműködő hálózatot kíván majd teremteni az alapvető jogok védelmében érdekelt és érintett szereplők – így az Európai Parlament mellett az Európa Tanács, annak Velencei Bizottsága, a bécsi Alapvető Jogok Ügynöksége, valamint nem kormányzati szervek – között. Annak felmérésére pedig, hogy e téren hol tart az EU, és hol tartanak a tagországok, minden évben kollokviumot készül szervezni. „Az EU robusztus fellépésre képes külső országokkal szemben, ha az alapjogok megsértésről van szó. De nagyon félénkké válik, ha saját tagállamával szemben kell eljárnia. Ezen változtatni kell!” – mutatott rá.

Ezt követően, viszonylag rövid időn belül három kérdés is firtatta, vajon mi a szándéka a magyarországi belpolitika fejlemények láttán? Jean-Marie Cavada (francia, liberális) a reklámadót, a norvég alapból részesedő civil szervezetek elleni hatósági vizsgálatokat, valamint a „külföldi vállalatok korlátozását” jelentő szabályok bevezetését hozta fel példának arra, hogy szerinte Magyarország „az utóbbi időben háromszor is megsértette az alapszerződést”. Vajon mindezek fényében nem lát-e a jelölt „rendszer szintű eltérést” az uniós szerződéstől Magyarország esetében, ami szükségessé teheti a 7. cikkely bevetését?

Timmermans válaszában elismerte, hogy „mostanában sokszor felmerült ez a kérdés”, majd hozzátette, hogy a Bizottság nem csak ismeri a vonatkozó aggodalmakat, de foglalkozik is velük, részletekbe menő dialógust folytat a magyar kormánnyal, amellyel a több esetben megoldást is találtak. Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben a jövőben az ilyen párbeszédek nem vezetnek eredményre, nem fog habozni a szerződésben foglaltaknak „minden rendelkezésére álló eszközzel” történő megvédésétől.

Egy másik, még mindig a „magyar témát” folytató kérdésre válaszolva ismét visszatért az intézkedéseikben netán megkérdőjelezett tagországokkal a párbeszéd fontosságára. „Egyik tagállam sem mentes attól, hogy időnként eltérjen a közös szabályoktól”. Arra valók a jogokat felügyelő szervezetek, hogy ilyenkor figyelmeztessenek, és visszatereljenek a helyes útra – vélte.

Minderre reagált Judith Sargentini (német, zöld) azzal, hogy megítélése szerint már „éppen elég régen folyik a párbeszéd a magyar kormány és az uniós intézmények között”. De ahelyett, hogy javulna a helyzet, Orván Viktor legutóbb már a liberális állam megtagadásáról beszélt. Ez vajon még mindig nem elegendő ahhoz, hogy a Bizottság határozottabban fellépjen?

„Ha mindarra reagálnék, amit Orbán Viktor úr a beszédeiben mond, a három órás meghallgatás sem lenne elegendő” – jegyezte meg válaszában a holland politikus, majd kifejtette: amit nézni kell, azok a tények, a tényleges intézkedések, az intézmények működése. Ha mindezek láttán merül fel kétség a jogállamiság sértetlenségét illetően, akkor indul először a tisztázást célzó párbeszéd. És csak ha ez sem hoz megnyugtató eredményt, akkor lehet átlépni a tényleges eljárás szakaszába – mutatott rá. „Technikailag minden eszköz az asztalon van”. Csak a politikai elhatározás kell, ha és amikor ez indokoltnak látszik – tette hozzá.

A meghallgatás végén jutott kérdéshez Gál Kinga magyar néppárti képviselő, aki arra volt kíváncsi, miként lehet szavatolni a jogállamisági normák betartásának vizsgálatánál a fair eljárást és a kettős mérce kizárását. Timmermans szerint erre az lehet az orvosság, „ha nem csupán egyetlen országra figyelünk, hanem kivétel – és elfogultság – nélkül mindenkire”, és ha „mindig a tényeket” nézik.

„Jobb szabályozás” és brit szempontok

A meghallgatás számtalan elágazása mellett a másik legtöbbet tárgyalt témakör a fölöslegesnek tekinthető jogszabályok lenyesése (a „jobb szabályozás”), illetve ennek kapcsán a szubszidiaritás kérdése volt.

Timmermans láthatóan nagy jelentőséget tulajdonított a szerinte túlburjánzott jogszabályok megritkításának, a három óra során sokszor visszatért rá. Fogadkozott, hogy mindenképpen azon lesz, hogy már rövid időn belül „a kisvállalkozások számára hamar és könnyen megérezhető” könnyítéseket eszközöljön az uniós joganyagban. „Végre a saját bőrükön érezzék ők is, hogy csökkentek az adminisztratív terheik” – hangsúlyozta, majd elismerte, hogy „ehhez persze az is kell, hogy a tagállamok is őszintébben álljanak a kérdéshez.” Mert nem ritka, hogy adott – utóbb fölöslegesnek bizonyuló – uniós jogszabály a tagok kezdeményezésére születik.

Kérdésként merült fel, vajon nem áll-e fenn a veszély, hogy az egyszerűsítés jegyében környezetvédelmi, vagy munkavédelmi előírások kerülnek kigyomlálásra? A holland biztosjelölt ennek kapcsán többször is leszögezte, hogy az ő olvasatában a „jobb szabályozás” nem egyenlő a szabályozás felszámolásával. Csupán egyszerűsítésről, áramvonalasításról, átfedések, valamint indokolatlanul uniós szintre csúszott intézkedések megszüntetéséről van szó.

Példaként utalt az egyik kérdező által felvetett „fodrászok jogvédelmének” ügyére. Vajon ezt valóban uniós szinten kell kezelni? Nem tagállami kérdésről van-e inkább szó? Illetve arról, hogy amit ott nem tudtak megoldani, azt most uniós szintre „feltolva” akarják kezelni, innen igyekezve lefelé is hatni a nemzeti szereplőkre? Szerinte a „fodrász-kérdés” csakis akkor tarthatna joggal számot uniós szabályozásra, ha létezne a fodrászok uniós egységes piaaca is.

A probléma kulcsa egyébként szerinte jelentős részt ott van, hogy a fölösleges jogszabályoknak már a megszületését időben megakadályozzák. Erre szolgálna a szubszidiaritási kontroll – ami ma már nemzeti parlamentek hatáskörébe tartozik, és uniós jogalkotást állíthat, vagy változtathat meg -, aminek kapcsán azonban elismerte, hogy ez kétélű fegyver is lehet. „Minden tagországban él a hajlam, saját hazámat is beleértve, hogy szubszidiaritásra hivatkozva feküdjön keresztbe számára kényelmetlen uniós jogszabályoknak” – jegyezte meg.

Több brit képviselő firtatott bel- és igazságügyi témákat (szerintük felesleg és tagokra nézve terhes közösségi hatásköröket). Roger Helmer (brit, Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája, EFDD) az európai letartóztatási parancsot, valamint a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságot hozta fel példa példáknak, és utalt olyan esetekre, amikor ezek megléte a honi közvélemény számára nehezen megmagyarázható következményeket eredményezett.

Válaszában a holland biztosjelölt emlékeztetett, hogy az Európa Tanács és az Európai Emberi Jogi Bíróság felállítását Winston Churchill inspirálta. Elismerte, hogy a dolognak lehet árnyoldala is, létezhetnek visszaélések. De óvott attól, hogy emiatt például megfosszák az Emberi Jogi Bíróság döntéseinek elsődlegességét a nemzeti joghoz képest, mert mint mondotta, jó pár olyan – nem uniós tag – ország is ma még ennek hatálya alá esik, ahol a jogvédelmet nemzeti szenten nem éppen a brit normák szerit látják el, de így legalább van esély külső jogvédelemre.

Az alapjogok tiszteletben tartásának egy sajátos értelmezését firtatta Kosztasz Hriszogonos (görög, Egyeslt Baloldal frakció). Szerinte a válságkezelést menedzselő nemzetközi trojka – amelynek egyik tagja az Európai Bizottság volt – a görögök alapvető jogait sértette meg, midőn jogaikat és életkörülményeiket súlyosan korlátozó intézkedésekre kötelezte a görög kormányt. Vajon, ha gazdasági programról van szó, akkor az alapvető jogok érvényüket vesztik? – kérdezte a görög honatya.

Timmermans szerint a trojka „az alapszerződés szerint járt el”, amikor a pénzügyi támogatásokért cserébe különleges gazdasági intézkedéseket írt elő. Annyi engedményt azonban a holland jelölt is tett, hogy kilátásba helyezte: a jövőben minden ilyen esetben az elvárások kimondását előbb hatástanulmány kell, hogy előkészítse, amelyből a várható szociális következmények is jobban előreláthatóak lehetnek.

A hatástanulmányok készítése egyébként Timmermans válaszaiban máskor is előtt. Schöpflin György (néppárt) például azt firtatta, hogyan lehet biztos kézzel meghúzni a nemzeti és a közösségi hatáskörök közötti határvonalat? A holland jelölt erre is a hatástanulmányokból kiolvasható következtetésekben (is) látta a lehetséges megoldást.

Lengyel konzervatív képviselők az abortusz-tilalmat célzó állampolgári kezdeményezés bizottsági ignorálását fájlalták, ami szerintük azt demonstrálta, hogy a nagy propagandával bekonferált állampolgári kezdeményezés blöff csupán. A holland biztosjelölt válaszában emlékeztetett, hogy a konkrét esetben a kezdeményezés olyan ügyre irányult, ami kívül esik a Bizottság kompetenciáján, ezért nem foglalkozott vele. Elismerte ugyanakkor, hogy a brüsszeli testületnek a jövőben nagyobb nyitottságot kell majd mutatnia az állampolgárok kezdeményezései iránt.

Egyöntetű támogatás

A meghallgatás után nem sokkal a szocialisták és demokraták frakciója már nem csupán Timmermans jelölésének „teljes támogatását” jelentette be, de hosszasan méltatták a holland politikus „nagy felkészültségét” „európai meggyőződését” és „kiterjedt ismeretét az EU joganyagáról”. Velük egy időben néppárt is úgy fogalmazott közleményében a baloldali jelöltről, hogy Timmermans szereplése „meggyőző” volt, és hogy a rábízott feladatok nála „jó kezekben lesznek”.

De még a – jelöltek nagy többségével szemben általában fenntartásokat hangoztató – Zöld frakció és azzal kezdte nyilatkozatát a meghallgatás után, hogy Timmermans „kétségtelenül felkészült politikus”, aki „rendelkezik a szükséges képességekkel, hogy a Bizottság második számú vezetője legyen”. Igaz, a zöldek véleménye egy aggodalmat is felvillantott: nehogy a holland jelölt alelnökként majd – a szubszidiaritás, és a jogszabály-egyszerűsítés ürügyén – megnyirbálja a piacok és a multinacionális cégek megregulázását szolgáló uniós joganyagot! Ennek elkerülésére a zöldek úgymond „éberen figyelni fogják működését”.

Timmermans jelölésének formális EP-támogatása – miként (hivatalosan) az összes többi biztosé is – a szakbizottsági vezetők szerdai egyeztetése után csütörtökön esedékes.