Nem biztos, hogy jól járunk a független polgármesterrel

Azért jó a független polgármester, mert őt nem befolyásolják a pártok – így szól a közvélekedés. A Transparency International Slovensko (TIS) kutatása alapján a független városvezető nem feltétlenül jelent jobb vezetőt, írja az Új Szó.

A TIS elemzésében a városok átláthatóságát vizsgálja. Az önkormányzatokat összevetették az alapján is, ki jelölte a polgármestert – jobboldali, baloldali párt vagy független induló volt-e. A legjobb eredménnyel a jobboldali pártok polgármesterei zártak, őket követik a baloldaliak, majd a függetlenek.

„Átlag hat ponttal többet szereztek azok a városvezetők, akik 2010-ben valamelyik jobboldali párt támogatásával indultak” – fejtette ki Gabriel Šípoš, a szervezet vezetője. A választók számára ez alighanem újdonság, ugyanis Szlovákiában az önkormányzati választásokon általában a független jelöltek a legsikeresebbek, ráadásul egyre több párt választja azt a stratégiát, hogy saját jelölt indítása helyett beáll az erős független jelölt mögé.

Megfelelően tájékoztatnak

Mindent összevetve az önkormányzatok jól teljesítenek a működésüket érintő információk közzétételében, legyen szó weboldalaikról vagy az információs kérelmekre küldött válaszokról, állapította meg Šípoš. Nagyon pozitívan értékeli, hogy a testületi ülésekről a legtöbb helyen már rendszeresen tájékoztatnak.

Továbbra is kevés információt közölnek azonban az önkormányzati tulajdon eladásáról vagy bérleti feltételeiről. Šípoš szerint a nyitottsággal és a megfelelő tájékoztatással sokat lehet spórolni. „Nagy pénzösszegekről van szó, és ha nem teszik közzé széles körben a közbeszerzési kiírást, akkor nem fogják megkapni a legalacsonyabb árat” – mutatott rá tegnap.

A TIS listájának összeállításánál főleg azt figyelte, nyilvánosságra hozzák-e az önkormányzatok a megkötött szerződéseket, biztosítanak-e lehetőséget arra, hogy a lakosok bekapcsolódhassanak a képviselő-testület ülésein zajló vitákba, mennyire tájékoztatnak a közbeszerzési eljárásokról, milyen a városi hivatalok személyzeti politikája, és hogyan gazdálkodnak az önkormányzati vagyonnal.

Haverból lesz hivatalnok?

A TIS szerint teljesen ellenőrizhetetlen, milyen feltételek alapján választják ki az önkormányzatok az új alkalmazottakat.

„Az az érzésünk, hogy nincsenek azonos feltételek biztosítva a jelentkezőknek. Ha be akarnak tölteni egy megüresedett pozíciót, ezt a legtöbbször alig lehet megtudni, de még ha eljut is valaki a meghallgatásra, nincs garancia rá, hogy a jelöltek képességei alapján választják ki a nyertest” – véli az elemző.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »