Latin-Amerika: október, a választások hónapja

Az idei év első felében Costa Ricán, Salvadorban, Panamában és Kolumbiában már lezajlottak az elnökválasztások, most Bolívián, Brazílián és Uruguayon a sor. Az Infolatam előrejelzései szerint Bolíviában teljesen biztos Evo Morales újraválasztása, a brazil és az uruguayi eredmények azonban nehezen megjósolhatók.

Bolívia

A bolíviai elnökválasztások első fordulóját október 12-én tartják. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Evo Morales, jelenlegi szocialista elnök elképesztő fölénnyel vezet legnagyobb riválisával, Samuel Doria Medinával szemben, aki a jobboldali Demokratikus Unió vezetője. Ha Morales újabb győzelmet arat, akkor az elnök 2019-ig, azaz tizenhárom éven keresztül, megszakítás nélkül kormányozhatja Bolíviát.

Brazília

Brazíliában október 5-én fog zajlani az elnökválasztások első fordulója. A jelenlegi államfő, Dilma Rousseff népszerűsége 2013 eleje óta jelentősen visszaesett, többek között a gazdasági bizonytalanság, valamint a korrupció miatt. Habár Rousseff népszerűségi mutatói az elmúlt hetekben ismét javultak, egy második forduló esetén akár alul is maradhat a Brazil Szocialista Párt (PSB)  jelöltjével, Marina Silvával szemben.

Az elemzők szerint azonban a választásokon bármi előfordulhat: akár Dilma nem várt első fordulós győzelme, amely egy hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, vagy akár Silva helyett egy harmadik esélyes, Aécio Neves (PSDB) második fordulóba jutása Rousseff mellett. A jelenlegi elnök vereségével véget érne a Brazil Munkáspárt (PT) tizenkét éve tartó kormányzása.

Uruguay

Az elnökválasztást Uruguayban október 26-ára írták ki. Az előrejelzések szerint a 2005-2010 között hatalmon lévő elnök, a baloldali Tabaré Vázquez a legesélyesebb induló, de visszatérése korántsem garantált, ugyanis riválisa, a jobboldali Luis Lacalle Pou népszerűségi mutatói ugyancsak magasak.

A tény, hogy Rousseffnek és Vázqueznek meg kell küzdeniük az újraválasztásért, illetve a visszatérésért azt jelzi, hogy a politikai változás szelei elérték a térséget, azonban csak a választások lezajlása után derül ki, milyen erősek is ezek a szelek. 

Gumhert Dóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »