Így támogatnák a magyar cégeket is

Amennyiben a visegrádi négyek országai támogatni szeretnék az innovációt, a digitális technológiákat és a start-upokat, úgy közösen kéne lépéseket tenniük.

Andrej Kiska államfő szerint a visegrádi négyek közös visegrádi házat nyithatnának az USA-beli Silicon Valley-ben. Ezzel lehetőség nyílna arra, hogy több befektetést vonzzanak országaikba, valamint kiváló alkalom lenne a V4 márkanév kiépítésére. „Össze kell fognunk, hogy a régiónk láthatóbbá váljon az Egyesült Államokban, s nincs erre jobb megoldás, minthogy ezt a világviszonylatban sikereses hazai cégekkel tegyük meg.” – nyilatkozta az elnök New Yorkban, a Google partnerségével közösen szervezett Közép-európai digitális gazdasági fórumon.

Kiska úgy véli, hogy a régióban egyre nő az olyan cégek száma, amelyek globális sikereket értek el. Példaként a Prezi, Ivona, AVG valamint az ESET cégeket említette. A konferencián előadást tartott Juraj Vaculík is, aki bemutatta az aeromobilt.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »