Újabb Lufthansa-sztrájk?

A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa pilótái újabb sztrájkkal fenyegetőznek az őket érintő nyugdíjkorhatár tervezett emelése miatt. A légitársaság vezetése és a Vereinigung Cockpit (VC) pilóta-szakszervezet között zajló, a pilóták korai nyugdíjazásáról szóló tárgyalások csütörtökön ismét megfeneklettek. Jörg Handwerg, a VC elnökének nyilatkozata alapján a konkrét sztrájk kezdetét egy nappal előre be fogják jelenteni, olvasható a Der Spiegel tudósításában.

Az alapvető érdekkülönbség abból adódik, hogy a Lufthansa cégvezetése 2013 végével új nyugdíjazási rendszert kívánt bevezetni. Ennek értelmében a Lufthansa, a Lufthansa-Cargo és a Germanwings pályakezdő pilótái számára 61 évre emelné a nyugdíjazás átlagos korhatárát, adta hírül a Süddeutsche Zeitung. A legutóbbi egyeztetések során a menedzsment ráadásul újabb, a részmunkaidő szabályozására vonatkozó javaslatokat is felvetett, amit a szakszervezet kifejezetten családellenes kezdeményezésnek tart. A vállalat szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ők továbbra is magas fokú kompromisszumkészséget mutatnak a megbeszélések során, így remélik, hogy a pilóták is eltekintenek az újabb sztrájkok tényleges bevezetésétől. 

Az elmúlt időszakban a Vereinigung Cockpit szervezésében egyébként 4 sztrájkhullámot is tartottak, amely összesen 4300 járatot és 480 000 utast érintett világszerte. A munkabeszüntetések a légitársaságnak jelentős bevételkieséseket jelentenek: az áprilisi háromnapos sztrájk összesen 60 millió eurós kárt okozott a Lufthansának. 

Küttel Orsolya

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »