Megszüntethetik a képviselői bérhalmozást Szlovákiában

A parlamenti képviselők bérhalmozásának megszüntetését célzó, törvénymódosító javaslatot jelentett be Robert Fico Pozsonyban egy sajtótájékoztatón szerdán.

A javaslat szerint úgy módosítanák a közjogi méltóságok bérezését szabályozó törvényt, hogy az a parlamenti képviselőknek megszabja: csak a parlamenti képviselői bérük esetében legyenek jogosultak az egész összegre, de ha más közhivatalt vagy választott tisztséget is betöltenek, az azután járó fizetés helyett csak minimálbért kapjanak. A korlátozás nem vonatkozna a képviselőknek a magánszféra területén esetleg betöltött állásaira.

A módosító javaslat, várhatóan még az idén, de Robert Fico ígérete szerint már csak a novemberi helyhatósági választások után kerül a pozsonyi törvényhozásba. Az új szabályozás – elfogadása esetén – a kormányfő tervei szerint 2016-tól, a soron következő parlamenti választások után lép majd hatályba.

A módosítás előkészítői szerint a változtatást takarékossági megfontolások teszik indokolttá. Szlovákiában ráadásul gyakori, hogy a törvényhozás képviselői e választott tisztségük mellett még más, ugyancsak államilag vagy önkormányzatilag finanszírozott tisztséget is betöltenek. A leggyakrabban az fordul elő, hogy a parlamenti képviselők, megyei, illetve önkormányzati képviselői tisztséget, polgármesteri vagy megyei vezetőségbeli posztot látnak el egyidejűleg. Jelenleg egy parlamenti képviselő alapbére mintegy három és fél ezer eurót tesz ki.

Új Szó / MTI

Friss hírek

www.usanotebook.hu

Laptopvásárlás: új vagy felújított legyen? (x)

Amikor egy új laptopot keresel, gyakran két fő lehetőség közül választhatsz: egy vadonatúj modell vagy egy alaposan felújított gép. Mindkét opciónak megvannak a maga előnyei és hátrányai, amelyeket meg kell vizsgálni annak érdekében, hogy a legjobb döntést hozd meg.

Read More »
aludniszeretek.hu

Miért bosszantó a hangos horkolás? (x)

Az éjszakai pihenést alaposan megnehezítheti egy horkoló partner. Alvás közben sokszor beszűkül a felső légutak átmérője, a levegő áramlása pedig vibrációt idéz elő a lágy szövetekben, ami zajos és zavaró hangot eredményezhet.

Read More »