Románia már várja a külföldi harci gépeket

Románia engedélyezi a NATO tagországok harci repülőgépeinek állomásozását az ország területén – jelentette be Traian Băsescu államfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülése után.

A döntés nemcsak a román légtérben felváltva járőrszolgálatot teljesítő külföldi repülőgépekre vonatkozik, hanem az ezeket kiszolgáló személyzetre: az elnök szerint kétszáz külföldi katona és hadmérnök érkezhet az országba.

A nemzetbiztonsági testületként működő tanácsot azért hívták össze, hogy hivatalos döntést hozzon a szeptember 4-5-ei walesi NATO-csúcstalálkozón képviselendő román álláspontról, amelyet több mint két hónapos egyeztetés előzött meg a bukaresti elnöki hivatal, a védelmi és külügyminisztérium között.

A CSAT azt is elfogadta, hogy Románia koordináló szerepet vállaljon az Ukrajnának nyújtandó, kibernetikai támadások elleni védelmet szolgáló támogatási alap kezelésében. Ez az Ukrajnával kapcsolatos négy NATO-program egyike – jegyezte meg az elnök. Románia a szövetség teljes keleti határának megerősítését sürgeti, tehát nem csak csak az északkeleti határszakaszét – mondta Băsescu. Ez azt jelenti, hogy Románia szeretne a NATO állandó riasztási és gyorsreagálási rendszerének részévé válni – tette hozzá.

Utalt arra, hogy a NATO az Oroszországgal kötött partnerségi szerződésben azt vállalta, hogy nem telepít állandó katonai támaszpontokat a szövetség keleti határára. Băsescu szerint elemezni kell, hogy ragaszkodik-e a NATO ehhez a partnerséghez, amikor Oroszország felrúgja a nemzetközi szerződéseket és nem tartja tiszteletben az európai határokat.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »